-10-

Fáradtan és fájó végtagokkal léptem be a lakásba este kilenckor.

- Biztos jó ötlet ez a meló?-hallottam meg nagybátyám hangját a konyhából miközben egy pohár tejet és kekszet tartott a kezében. Sóhaj hagyta el számat.

- Neked nem ciki, hogy harminckét évesen este kilenckor kekszet zabálsz tejjel?

- Miért lenne?-kérdezte és beleharapott a kekszbe.

- Nem tudtam jobbat kitalálni, fáradt vagyok!-feleltem majd lehúztam a cipőmet, felakasztottam a kabátom és rögtön a fürdőbe mentem. A zuhany alatt gondolkodni kezdtem, hogy vajon megéri-e az árát ez a meló. De aztán eszembe jutott, hogy jobbat per pillanat nem igazán tudok, ezért tartottam magam a korábbi állásfoglalásomhoz.

 Miután lezuhanyoztam és a szobámba mentem megláttam az íróasztalomon lévő könyveket. Fájdalmasan és fáradtan sóhajtottam fel majd ügyet sem vetve rájuk pizsamát húztam majd ágyba bújtam. Csak akkor vettem észre, hogy égve hagytam a lámpát mikor már a takarót kezdtem magamra húzni. Már majdhogynem felálltam, hogy lekapcsoljam, mikor eszembe jutott csodálatos képességem. A tenyeremet a villany felé nyújtottam és koncentráltam. Éreztem, ahogy testem melegszik, tenyerem kissé megbizsereg majd egy másodperc múlva a fényt, mely nem olyan rég az egész szobámat világította be, a tenyerembe tartottam. Elmosolyodtam. Csak néztem a tenyeremben fénylő kis gömböt és csodálkoztam. Mégis hogyan lehetséges ez? Szinte nevetni tudtam volna a dolog iróniáján, hiszen sose hittem a természetfeletti dolgokban. 

 Egy darabig szemléltem, csodáltam az erőt, melyet a tenyeremben tartottam majd összezártam az ujjaimat és a fény eltűnt. A fény melegsége szétáradt a testemben, hirtelen kivert a víz majd visszaállt a normális testhőmérsékletem. Hihetetlen.

Fáradtan álltam a metrómegállóban, mintha csak másnapos lettem volna. Émelyegtem, fájt a fejem. Monster a szokásos időpontban érkezett, energiaitallal a kezében.

- Hogy tudod ezt reggelente inni? Igaz tudod, hogy tönkre vágja a szíved?

- Neked is jó reggelt.-köszönt majd kortyolt egyet.- És igen, tudom, de nem minden reggel iszom. Csak péntekenként.-valóban, eddig mindig csak péntek reggelenként láttam nála. Na meg persze néhol iskola után.

- Miért csak ilyenkor iszod?

- Neked nem kell valami, hogy ébren tartson a banya óráján?-elgondolkodtam és valóban nagyon fárasztó és unalmas a matek professzorunk órája, miközben idétlen dolgokat hadovál.

- Néha iszom kávét.-feleltem és közben a metró is befutott.

  Miután megérkeztünk különös érzés fogott el. Izgatott voltam, mégis nyugodt. A hideg rázott mégsem fáztam. Alig vártam, hogy lássam Blair-t. A tegnapi "kiruccanás" során szerencsém lehetett őt jobban megismerni és tudomást szereznem arról, hogy valójában mi is az, ami velem történik.

Monster furcsállta a lelkesedésem mikor megpillantottam.

- Szia!-üdvözöltem mosolyogva.

- Sziasztok!-először Monster-re pillantott aztán hosszan rám. Elmerültem gyönyörűen csillogó zöld szemében, hirtelen egy hang sem jött ki a torkomon.
- Esetleg...indulhatunk órára?-kérdezte közben Monster miközben megfogta mindkettőnk vállát. Föleszméltem és bólintottam.
 45 perc tömény szenvedés után fellélegezve léptünk ki az előadó teremből. Szerettem volna pár szót váltani Blair-rel, de Monster félre vont.
- Igaz vagyunk olyan állapotban, hogy ha kavarnátok azt én tudnám?-önkénytelenül is elmosolyodtam.- Ez nem tréfa tárgya. Te vagy az egyetlen akivel elvagyok ebben a tetves épületben és szarul esne, ha ezt sem mondanád el!
- Persze, hogy vagyunk és hidd el, tudnál róla.-nyugtattam meg.
- Tehát akkor nincs..semmi? Csak mert eléggé felforr bennetek a vér mikor meglátjátok egymást.
- Ezt hogy érted?-kérdeztem, de abban a pillanatban egy lány haladt el mellettünk, aki vágyakozva pillantott vissza Monster-re. A lány után biccentett.- Oké, nem kell magyaráznod. De semmi ilyesmiről nincsen szó, csak jóban vagyunk.
- Hát jó.-bólintott Monster.- De ha komolyodni kezd a dolog...tudni akarom.-mondta és a mutató ujjával böködni kezdte a mellkasomat.
- Ahogy akarod.-feleltem majd megveregettem a vállát és tovább álltunk.

Mielőtt még elindultam volna haza ismerős bizsergés futott végig a testemen, ami a tenyeremből indult. Hirtelen pördültem hátra és láttam meg Blair arcát.

- Bocs, nagyon megijesztettelek?

- Nem..csak...-mosolyogtam és lepillantottam a tenyeremre.- Mitől van ez? Hogy ha megérintesz akkor olyan mintha egy kisebb áramütés érne.

- Nem tudom, de még soha nem éreztem én sem ilyet csak nálad...-felelte és röpke időre elmélázott.- De csak azért állítottalak meg, hogy megkérdezzem, hogy holnap dolgozol-e?

- Szombat lesz, így nem kell mennem.

- Ó! És esetleg van...valami...

- Nem, nincs.-mosolyogtam ezúttal jobban, ami kisebb nevetéssé vált.

- Lenne kedved meginni egy kávét? Ha gondolod közben mesélhetnék még többet erről az..egészről.-nézett le a kezemre majd vissza rám.

- Igen, szívesen iszom veled egy kávét.-bólintottam.

- Szuper! Szuper..akkor..még..

- Még beszélünk!-fejeztem be a mondatot majd rámosolyogtam. Bólintott és pirulva indult el a másik irányba. Csak álltam volna és néztem volna ahogy távolodik, de nem akartam ezzel feltűnést kelteni ezért elindultam haza.