- Tudtam, hogy itt talállak. - szólt Blair, én pedig újra gyújtottam a lángot a tenyeremben.
- Tudtam, hogy megtalálsz.
- Bocsánatot akarok kérni, amiért túlreagáltam és nem hallgattalak meg. Közben megnéztem a szobát. A ruháit is elvitte, önszántából ment el.
- Hogy lehetünk ilyen barmok? Két hete, hogy eltűnt, és még csak a szobáját sem néztük meg!-fogtam meg a homlokom.
- Lehet, hogy tényleg apánál van.-felelte és a vízbe dobott egy kis kavicsot, ami apró "blugy" hangot kiadva süllyedt el.
- Tudod, hogy hol lakik?-kérdeztem.
- Én nem, de Will tudja.
Azonnal fölálltunk és visszamentünk az épületbe, egyenesen a lakásba. Blair kutakodni kezdett Will szobájában, míg végül rá nem talált egy címre a laptopjában.
- Ez lesz az!-mondta, majd leírta egy papír lapra.- De...ez nem New York, ez Jersey.
- Autóval csak egy óra innen.
- De mégis hogyan fogunk elmenni? - ezen én is gondolkodóba estem. Hiszen se nekem, se Blairnek nem volt autója, csak úgy, mint ahogy a többi fény nyelőnek sem. Végig pörgettem a fejemben minden ismerősöm, mint egy telefonban lévő névjegyzéket és megálltam az egyiküknél, akivel szerencsénk lehet.
- Joe! Neki talán van autója.
- Fel tudnád hívni? - be sem fejezte a mondatot, a telefonom máris a kezemben volt és tárcsáztam a számot. Három csörgés után felvette.
- Hallo!
- Szia! Figyelj, nagy szükségem lenne a segítségedre.
- Hallgatlak. - nagyvonalakban elmondtam neki miről lenne szó és szerencsénkre nem mondott nemet.
- Vidd el a kocsim.
- De.. eddig nem engedted, hogy vezessem.
- Tudom, de úgy hallom ez vészhelyzet, úgyhogy vidd el. De ne szokd meg!
- Kösz, meghálálom! Holnap reggel érte megyek. Oké... kösz, szia. - mikor letettem megkönnyebülten felsóhajtottam. Blair a nyakamba ugrott és megcsókolt.
- Köszönöm!
- Nincs mit köszönnöd. Te is megtennéd értem. -éreztem, ahogy bólint és tovább ölelt. A hátát kezdtem simogatni. Feszült volt és gondterhes. - Nyugi, nem lesz baj. Menjünk, inkább aludjunk. Holnap indulnunk kell. Vagy is hát... ma reggel. - mondtam, mikor az órámra néztem. Éjfél elmúlt öt perccel.
***
Mire a garzonhot értünk Joe már nem volt otthon, viszont a kocsi kulcsot a konyhapulton hagyta. Felkaptam és elindultunk.
Már nagyjából egy éve, hogy nem vezettem kocsit, így kissé feszült voltam. Nem akartam semmiféle kárt okozni Joe Mazdájában, akár egy karcolást sem.
Mikor kiiértem a garázsból Blair beült mellém.
- Merre lesz az út, hölgyem?
- Jersey-be kérem. - mosolygott, én pedig sebességbe tettem az autót.
Háromnegyed órája autókáztunk és Blair egyre jobban feszültebb lett. Néha azon kaptam, hogy remeg bal lába, olyankor rátettem a kezem és nyomban abba hagyta.
- Nem akarok vele találkozni. - motyogta és nagyot sóhajtott.
- Talán otthon sem lesz.
- És akkor ki van a gyerekkel? Mondjuk, eltudom képzelni, hogy egyedül hagyja.
- Először is abban bízzunk, hogy Will-t ott találjuk. Az, hogy az apád ott lesz már mellékes.
- Igazad van.- bólintott. - De miért ment el csak úgy?
- Nem kaptatok össze valamin?
- Nem. Szóváltásunk sem volt.
- Talán más oka volt rá. - Blair csöndben maradt. Csak akkor szólalt meg, mikor leparkoltam a lakás előtt. Kedvtelenül nézett végig az épületen majd magában hozzá tette: Az öcsédért teszed!, azzal kiszállt az autóból. A kapucsengőhöz ment és keresni kezdte az apja nevét. A Barney Reed névnél megállította az ujját és megnyomta a mellette lévő kis csengőt. Néhány reccsenés után egy markáns férfihang szólalt meg.
- Tessék!?
- Blair vagyok. Beszélnünk kell! - Blair hűvös volt és érzelem mentem, valóban nem akarta látni az apját.
- Harmadik emelet, hatos ajtó. - felelte és ajtót nyitott. A lifthez mentünk. Blair, amíg fel nem értünk a plafont bámulta, nagyokat lélegzett. Ujjaimat az ujjai közé fontam és megszorítottam. Visszaszorított.
Mikor kinyilt a lift ajtaja a hatos ajtó előtt egy férfi állt. Közel százkilencven centi, őszes hajú, szakállas férfi. Ahogy közeledtünk felé csak akkor tűnt fel, hogy szakasztott olyan, mint Blair. Az arcvonásai, a szeme. Le sem tagadhatta volna, hogy ő az édesapja.
- Sziasztok! - nézett ránk meglepetten, majd a kezét nyújtotta. - Barney Reed.
- Kim Seok Jin. - férfias kézfogása volt, mi tagadás.
- Szia, Blair. - a lánya felé fordult.
- Szia, apa. - nézett rá végül. Látszólag nem tudott mit mondani Barney, így Blair belevágott.- Wilhelmért jöttünk.
- Mi? - nézett ránk Barney meglepetten. - Will nincs itt.
- Mondd, hogy csak szórakozol!
- Ugyan, Blair, miért tenném? Nincs itt.
- A kurva életbe! - sóhajtotta Blair kétségbeesetten és hátra simította a haját. - Nem beszéltél vele, vagy...
- Blair! Mi történt?
- Nem tudom! Két hete nincs meg, és..
- Álj! Két hete eltűnt a gyerek? És miért csak most jöttök ide?
- Ugyan már, mintha annyira érdekelne!
- Ezt ne itt beszéljük meg, gyertek be! - mondta és beterelt minket. A nappaliba mentünk, de egyikünk sem ült le.
- Magyarázzátok meg, hogy mi folyik itt!
- Wilhelm eltűnt és azt hittem, hogy hozzád jött.
- Ide nem jött. Sőt, nem is beszéltem vele. De, nem tudjátok, hogy miért ment el?
- Nem! Fogalmunk sincs. - Blair föl s alá kezdett járkálni.
- Többieket kérdeztétek a szigeten? Melody?
- Az az asszony saját magáról sem tud, nemhogy másról. - puffogott Blair.
- És te, Jin? - nézett rám végül.
- Ötletem sincs. - megráztam a fejem.
- Akkor egy a teendő:Rendőrség.
- Csodás, apa! Rendőröket akarsz ráküldeni a fény nyelőkre, briliáns!
- Van más ötleted? - kérdezte Barney.
- Igen, van. De, ahhoz nem kell a segítséged. - elindult a kijárat felé -Eddig sem aszisztáltál semmihez, és ehhez sem kell. - kinyitotta az ajtót és kiviharzott.
- Blair, várj! - kiáltott utána Barney, de ekkor már késő volt.
- Beszélek vele. - mondtam, mire Barney egy félmosollyal bólintott.
Mire leértem, Blair már az autónál állt. Szerettem volna vele beszélni az apja kapcsán, de tudtam, ez nem a megfelelő alkalom. Megnyomtam a sluszkulcson lévő gombot, hogy feloldjon a zár.
- Terv?- kérdeztem Blairt.
- Azt hiszem van.- felelte és beült a kocsiba.
- És pedig?
- Megkeressük Aidant.
