-30-

Két hét telt el, de még mindig nem találtuk meg Wilhelmet. Mondanom sem kell, hogy Blair mennyire kétségbe esett, nem tudtam megnyugtatni semmilyen módon. Folyton ideges és zavart volt, semmi mással nem foglalkozott csak az öccse honlétével.
 Időközben úgy döntöttem, hogy hozzá költözöm, nem hagyhattam egyedül. Sem az Aidannel történtek, sem az öccse eltűnése után. A nagybátyámnak sem hazudtam, azt mondtam, hogy a barátnőmhöz költözöm.

 - Két hét telt el, és semmi.-mondta Blair, az arcát a tenyerébe temetve.
- Hamarosan meglesz, higgy nekem!-biztattam, majd magamhoz vontam. A mellkasomnak dőlt, miközben a vállát simogattam.
- De mégis hová ment? Nem igaz, hogy senki sem tudja, valaki csak tudja, hogy mikor ment ki azon a rohadt ajtón!-az utolsó szavakat kiabálva mondta, közben felállt és az ajtóhoz ment, hogy mindenki hallja, azonban nem jött válasz.
- Nyugodj meg.-mormogtam, de szinte alig hallhatóan.
- Nem tudok megnyugodni, Jin! Kitudja, hogy hol, és kivel van, nem lehetek nyugodt!
- Ha folyamatosan idegeskedsz, azzal nem lesz jobb, nem fog előkerülni!-tört ki belőlem végül és felpattantam a helyemről. Blair semmit sem válaszolt, nagy sóhajjal az ajtófélfának dőlt. Sírni kezdett.
- Akkor sem tudok megnyugodni.-pityeregte. Odamentem és átöleltem.
- Megfogjuk találni. Bízz bennem.-súgtam és csókot nyomtam a feje tetejére.
- Mi van, ha nem? Mi van, ha elrabolták?
- Ugyan, ki tette volna? És miért?
- Mi van, ha Aidan volt?-kapta fel hirtelen a fejét.
- Nem. Ő nem lehetett, nem lett volna rá ideje.
- Igaz. De, mi van, ha...
- Nem! Nincs ha! Nem rabolták el.
- Akkor nincs rá magyarázat, hogy miért ment el.-néhány perc csönd következett, de aztán megszólaltam.
- Mi van, ha apátokhoz ment?
- Miért ment volna hozzá? Egyébként sem tudjuk, hogy hol van. Egyik napról a másikra itt hagyott minket, csak úgy. Esze ágában sem lenne beszélni vele, főleg nem megkeresni.
- Egy próbát megér.
- Nem.-dünnyögte.
- Gondolkozz rajta.-javasoltam, majd egy kis időre magára hagytam. Egyszerűen nem tudtam beszélni a fejével, képtelenségnek tartottam, hogy bármivel is hassak rá ez ügyben. Reméltem, hogy megadja az esélyt, hogy az apjánál keressük Willt.
 Az erdőbe mentem. Korom sötét volt, az orromig sem láttam el. Hány óra van? A zsebembe nyúltam, a telefonért. Háromnegyed 11. Észre sem vettem az idő múlását. Az álom került, sétálni volt kedvem, azonban semmit sem láttam. Fényt gyújtottam, azonban nem egyszerű fény gyúlt a tenyeremben. Apró lángcsóva volt, ami a körülöttem lévő három méteres körzetet jócskán megvilágította. Aidan ereje most már az enyém volt, és ezt senki sem vehette el tőlem.

.

 Az erdőn kívülre indultam, a part felé. Peter már nem volt ott, gondolom már hazament. Unalmas lehet éveken keresztül ugyanazt a munkát végezni. Minden reggel felkel, és a fényőröket fuvarozza át a városba, aztán vissza. Egyáltalán kap ezért fizetést? Egyszer sem láttam, hogy bárki pénzt adott volna neki, és soha nem is kért.
 A part szélére ültem, majdhogynem a talpam a vizet érte. A kezemben lévő tűzzel kezdtem játszani. Rögtön a mondás jutott az eszembe. " Ne játssz a tűzzel!" Én most szó szerint ezt tettem, egyik kezemből a másikba pakolgattam, a lángot simogattam. Semmit sem éreztem, mintha csak a levegőt tapogattam volna.
- Erre gondoltál, mikor azt mondtad, hogy különleges vagyok.-hangosan gondolkodtam és anyára gondoltam. Szerettem volna, ha édesanyám még élne és látna most engem. Hogy ő mondjon el mindent, hogy felkészített volna erre az egészre. De lehet ennek így kellett történnie. Hogy magamtól jöjjek rá az egészre, hogy egyedül tapasztaljam meg, hogy milyen is képességgel született fényőrnek lenni.
 Hirtelen a láng kialudt a tenyeremben és hátrafordítottam a fejem. Valaki van itt.

-29-

A vihar egyre csak tombolt, mi pedig Blairrel szaporán kezdtük szedni a lábunkat a főépület felé. Idő sem volt beszélni, csak igyekeztünk a villámok "érintésétől".
 Mikor az épülethez értünk fényt gyújtottam, majd barátnőmet kézen fogva húztam be, egyenesen a parkba. Egy padra ültettem.
- Jól vagy?-kezdetem rögtön, az arcát pásztázni, majd kezét, testét, lábait.
- I-igen, minden rendben.-hadarta.
- Igaz, nem ért hozzád?
- Nem, nem csinált semmit, de nem tudom, mi történt volna, ha később jössz.-felelte és sírni kezdett.
- Gyere ide.-mondtam és magamhoz öleltem. Annyira rémült volt, annyira törékeny. Legszívesebben elvettem volna Aidan összes erejét, arra gondoltam, inkább hagytam volna ott élettelenül, a földön összerogyva. Azt mondta nem bántotta volna Blairt. Nem hittem neki.- Semmi baj. Itt vagyok, és nem engedem, hogy bántson. Esküszöm.-súgtam a fülébe, majd megcsókoltam a halántékát.
 Kisvártatva Melody jelent meg, egy fiúval az oldalán. Monster! Teljesen elfelejtkeztem róla.
- Blair!-hökkent meg Melody, majd hozzánk sietett.- Hát jól vagy!-ölelte meg.
- Tudta, hogy elvitte, még sem akadályozta meg.-sziszegtem, mire Blair döbbenten nézett Melody-ra.
- Ez igaz?
-Nem tehettem semmit. A törvény...-felelte a hölgy, megbánást kifejező arccal.
- Leszarom a törvényt!-fakadt ki Blair.- Csak úgy elnézted volna, ha megöl? Nincs hozzá joga!
- Az erőd elveszett, ez által fölösleggé váltál a fény őrzése szempontjából.
- Akkor az édesanyámat is ezért öltétek meg! Ugyanúgy, mint Jin anyját!-kiabálta Blair, közben néhány szempár szegeződött ránk.
- Ez a kötelességünk.-felelte Melody felszegett fejjel.
- Akkor had áruljak el valamit...-lépett közelebb az asszonyhoz, és a fülébe súgta.- Nem vesztettem el az erőmet.-mondta, és megragadta a nő torkát. Már ugrottam volna, hogy elhúzzam onnan Blairt, de nem tettem. Túlságosan megdöbbentett a látvány.  Blair tenyere füstölni kezdett, Melody pedig kapkodni kezdte a levegőt. Néhány percig egy helyben tartotta a kezét, majd levette róla. Melody nyakán ott díszelgett Blair tenyere. Megégette.
- Az erő nem vész el, hanem átalakul.-tette  hozzá Blair, majd egy hirtelen mozdulattal megpofozta Melody-t, aki büszkén viselte Blair tenyere nyomát, mint a nyakán, mint az arcán.
- Gyilkos vagy! És, ha ezt megtudják, ellened fordulnak.-köpte majd elviharzott mellette. Én és Monster egymásra néztünk, majd Blair után siettünk.
- Elárulná nekem valaki, hogy mi a büdös franc folyik itt?-kérdezte Monster, mikor beléptünk Blair lakásába.
- Legyen annyi elég, hogy egy pszichopata, hatalommániás meg akart ölni, azt gondolván, hogy elvesztettem az erőmet, ergo legálisan eltehet láb alól.-mondta Blair,majd fel s alá kezdett járkálni.
- De, jól vagy? Vagyis, nem bántott?
- Nem, de őt Jin rendesen helyben hagyta. Magába szívta az erejét.
- Hogy mi?-nézett rám Monster döbbent mosollyal Monster.- Öregem, nem hittem, hogy ilyen kemény fény izélő vagy.
- Romanova ezt nem fogja annyiban hagyni. Nálam van az ereje kilencvenkilenc százaléka, de...
- Akkor nincs mitől tartani, vagy nem?
- Egy százalék még nála van. Ami lehet, hogy kurva sokat ér neki.
- Nem termelheti újra az erejét. Tüzet nem tud fakasztani bármiből.
- Várjatok.-emelte fel a kezét Monster- Úgy értitek, hogy a gyerek tűzzel dobálózik?-mindketten bólintottunk, mire Monster elképedve rogyott a kanapéra.- Azt a szerencsés mocsok száját...ez de király!-rosszalló pillantást vetettem felé,mire azonnal visszafogta magát.
- Kétlem, hogy újra próbálkozna.-mondta Blair.
-Honnan tudod?-kérdeztem.
-Nem akar úgy járni, mint az apja. Az apját megkínozták, majd megölték.
-Miért?-csodálkozott Monster.
-Fényőröket gyilkolt. Pontosabban elvette az erejüket, de előbb kínozta őket.
-Nem tudtam, hogy ilyen szadista népség vagytok...
-Monster...-néztem rá ismét.
-Mi van?-vonta fel a szemöldökét.
-Várjatok csak...hol van az öcsém?-kapott észbe Blair, és berohant Wilhelm szobájába. Üres volt.
-Nem lehet, hogy csak elment valahová?
-Még soha nem hagyta el a szigetet. Lehet, hogy... a parkban van, vagy elment az erdőbe, nem tudom!-mondta Blair aggódva, és kirohant a lakásból. Utána mentünk.
-Adam! Adam, nem tudod, hogy hol van Will?-állította meg az egyik srácot, aki nemleges választ adott. Szinte minden járókelőt megállított, hogy érdeklődjön, de senki sem hallott felőle. Utolsó sorban Melody-hoz fordult.
-Hol van, az öcsém?
-Honnan tudhatnám? Nincs a lakosztályotokban?
-Képzeld nincs, de ha megtudom, hogy a te vagy az Aidan keze van a dologban, esküszöm megöllek titeket.-kezdett fenyegetőzni, majd elviharzott.
-Ötleted sincs, hogy máshol hol lehet?-kérdezte Monster.- Mi van, ha mégis a városba ment?
-Meg kell kérdeznem Peter-t!-felelte végül.
Ez volt az utolsó lehetőség. Mégis hová tűnhetett, az a gyerek?

-28-

Egy kis időre inamba szállt a bátorságom, de ahogy a mellettem lévő lányra pillantottam, béklyók között, szemeit könnyek csípték, egyetlen célom volt. Kivinni őt innen.

 Csupán csak egy pillanatig nem figyeltem, tűzgömb suhant el a fülem mögött. Odébb ugrottam. A fülem után kaptam. Sértetlen. Szerettem volna én is Aidan arcába csapni egy fénycsóvát, de nem tudtam. A fény szinte a tenyerembe ragadt, de aztán észbe kaptam. Tudom lebegtetni! Gyorsan koncentráltam, utasítottam a fényt, ami szikrázni kezdett, majd Aidan felé kezdett suhanni. Ahogy a közelébe ért egyszeriben elnyelte. A tenyerébe zárta, és magába szívta. Megijedtem. Így képtelen leszek ártani neki.

 Mosolygott. Feldühített, bántani akartam. Elindultam felé, és dobálni kezdtem a szikrázó gömböket. Egy darabig állta, de aztán az egyik betalált. Éppen az arcába. Az erős fény bánthatta a szemét, ugyanis hátrahőkölt és a falnak támaszkodva kapott a szeméhez, hangosan felszisszenve.

- Akkor játszunk így.-köpte, majd felegyenesedett. Mindkét tenyerét egymás mellé tette, amik hirtelen lángra kaptak. Arra számítottam, hogy egyszerűen tűz sugárt lő rám, akár csak egy sárkány, mikor tüzet okád. A két tenyerében lévő tűzgolyókat egybe gyúrva emelte fel, és felém irányította. Az első gondolatom az volt, hogy ma meghalok, egy rohadt nagy tűzgolyó által, de mikor az felém közeledett, felemeltem a kezem. Akár csak egy kosár labdát, röptében elkaptam. Nem égetett, még csak meleg sem volt. Ekkor jutott eszembe Jimin, és a gyújtó. Immúnis vagyok. 

 Úgy tartottam a kezeimben, ahogy egy labdát, de aztán éreztem, ahogy a tűz áramlani kezd az ereimben, egyre több és több, belülről feszít szét.  A kezemből eltűnt a tűz, magamba zártam.

 Aidan dühös lett, egyetlen szó nélkül gerjesztett újra tüzet, és felém futott. Egyetlen másodperctől volt attól, hogy lesújtson rám, de elkaptam az alkarját. Szinte már az egész karja lángolt, de én mégis tartottam, nem hagytam, hogy hozzám érjen. Csak szorítottam, és szorítottam az alkarját, mikor éreztem, hogy gyengülni kezd. Rápillantottam. Verejték csillogott a homlokán, szemét összeszorította, mintha szenvedne. A kezemre pillantottam. A tűz, ami a karját járta át, az én kezembe kezdett áramlani. Éreztem a tűz, kellemes melegét a szervezetemben, ismét feszítő, de mégis adrenalin dús érzés járta át a testem. Még többet akartam belőle, egyszer csak szorítottam Aidant, azt akartam, hogy egy parázs se maradjon benne. Már az összerogyás szélén volt, mikor megálljt parancsoltak.

- Jin!-szólt mellőlem a lelkemet simogató hang. Ennyi elég volt, hogy abba hagyjam. Fogtam és ellöktem magamtól. Aidan magzatpózban feküdt a hideg kövön. Olyan kiszolgáltatottnak tűnt, kedvem lett volna legalább kétszer belerúgni elernyedt testébe. De az ötletet hamar elvetve Blair-hez siettem és eloldoztam. Felült az ágyon és szorosan magához húzott. Zokogni kezdett.

- Semmi baj...-lihegtem.-Minden rendben lesz.-simogattam meg a haját.

- Hogy csináltad ezt?-kérdezte és felemelte a kezemet.

- Nem tudom.-ráztam a fejem.- De ha nem lettem volna rá képes, most én feküdnék ott.-mindketten Aidanre pillantottunk, aki közben nagy nehezen a falnak támaszkodva lihegett. Rosszabbul nézett ki, mint egy zúzódásokkal teli ember, akit éppen most hagytak jól helyben, eltekintve attól, hogy rakta egyetlen egy dudor sem volt. Elvettem az ereje forrásának csaknem nyolcvan százalékát. Gondolom ez olyan, mintha lecsapoltak volna tőle jó néhány liter vért egyszerre. Legyengült.

- Ha bántani merted volna, ennyit sem hagytam volna neked.-sziszegtem, közben még mindig szorosan Blairt ölelve.

- Eszem ágában sem volt őt bántani.-suttogta, még mindig ernyedten.
- Akkor miért hoztál ide?-szakadt el tőlem hirtelen Balir, és leugrott az ágyról.
- Csak Jint akartam idecsalni.
- Te szemét állat!-indult meg Aidan felé Blair, de megállítottam.- Mi jutott eszedbe?!
- Megakartál ölni? Nem igaz?-kérdeztem nyugodtan.
- Azt akartam tenni, amit te velem.
- Elakartad venni az erőmet.-mondtam határozottan.- Miért? A versengés miatt? Mert csak egy képességgel született lehet fiú lehet?-kérdeztem, de tudtam a választ. Aidan nem felelt. Hallgatás beleegyezés.
-Önző pöcs. Megérdemelted volna, ha Jin az utolsó szikrát is elveszi tőled!-köpte Blair még mindig dühösen.- Menjünk innen!-nézett rám Blair és magával húzott. Visszanéztem Aidanre. Ahogy ott ült, szinte élettelenül, sápadtan, egy fikarcnyi megbánást sem éreztem. Az ereje az ereimben áramlott, de jól tudtam...egy kis szikra is gerjeszthet még lobogó tüzet.