-8-

A folyosón vártam hátha valahol feltűnik Blair. Gyanítottam, hogy ő tud valamit erről a fény dologról, hiszen ha nem tudna, akkor tegnap nem viselkedett volna olyan furcsán. De helyette csak Monster-t láttam felém közeledni roppant dühös arckifejezéssel.
- Te meg hol a pokolba voltál? A metrónál vártalak.
- Bocs, hamarabb be akartam jönni.-feleltem még midig a folyosót fürkészve.
- Mindegy is, ha kell a meló akkor ma ötkor a benzinkútnál. Rendben?-még mindig nem figyeltem rá, de hallottam, amit mond. Hirtelen megláttam Blair-t.
- Persze, persze, de most mennem kell. Akkor este.-feleltem és otthagytam. Gyors menésben kezdtem közeledni Blair felé. Jókedvűen fogadott.
- Szia J...
- Mi ez az egész?-szegeztem rögtön neki első kérdésemet gondolkodás nélkül, hogy esetleg hülyén hangozhat.
- Nem tudom miről beszélsz.-motyogott semmit sem sejtve a dologról. Hirtelen azt sem tudtam mit csinálok csak megfogtam és a karjánál fogva behúztam a takarítószertárba, viszont mikor megérintettem a bőrét ismét bizsergést éreztem a tenyeremen. Mintha kis áramütés ért volna és láthatólag ezt ő is érezte mivel elkapta a karját és dörzsölni kezdte az érintett területet. Még soha nem tapasztaltam ilyet senkinél, de most fontosabb volt, amit mutatni akartam. Elővettem a telefonom.
- Erről beszélek!-mondtam és megismételtem a tegnapi dolgot. Koncentráltam, a kezem bizseregni kezdett és eltüntettem a telefonom fényét. Még mindig nem voltam képes felfogni a dolgot, de Blair-t láthatóan nem viselte meg. Igaz, hogy tátott szájjal nézte végig, ahogy a fényt kiemelem a telefonomból, de közben mosolygott a szemei pedig felcsillantak. Mintha már látott volna ilyet.- Te tudsz erről valamit?
- Nem hittem volna, hogy örökölted anyádtól.-mosolygott. Hogy mit mondott? Örököltem? Anyámtól? Ez teljességgel lehetetlen. Már maga a tény is, hogy egy olyan csajnak fedtem fel ezt a dolgot, akit alig pár napja ismertem meg.
- Kérlek fejtsd ki, mert kurvára nem értek semmit!-mérgelődtem és remegni kezdtem.
- Ezt ne itt beszéljük meg.-mondta és már fordult is volna kifelé az ajtón, de megfogtam a karját. Ismét a bizsergés. Meg kellett tudnom, hogy mi a franc folyik itt, ez teljesen abszurdum.
 Blair ijedten nézett rám, túl szorosan ragadtam meg a karját. Vettem egy nagy levegőt és elengedtem.
- Blair..kérlek, mond el, hogy mi folyik itt.
- Ezt tényleg nem itt kellene megbeszélnünk. Ma este ráérsz?-már rávágtam volna, hogy igen, persze, de eszembe jutott Monster állásajánlata.
- Ma este nem jó, dolgozni megyek.
- Akkor most kell elbeszélgetnünk. De nem itt.-válaszolta és ezúttal ő fogta meg a kezem és húzott magával.

-Tudod..nem szokásom a lógás, de ezúttal kivételt tettem.-mondta miközben letett elém egy pohár kávét és helyet foglalt velem szemben.
- Nagyon szépen kérlek beszélj!-mondtam mozdulatlanul, a kávéra sem hederítve.
- Nem akartam ilyen hamar elárulni, de ha nincs más választásom...-mondta majd kortyolt egyet a kávéjából miközben mindvégig a szemembe nézett. Nem válaszoltam semmit csak vártam.- Hát rendben.-kulcsolta össze a kezét maga előtt.- Ez az egész, amit a telefonoddal tettél nagyon ritka képesség. Képes vagy fényt elnyelni és fényt teremteni az elnyelt fényből. Ez fénymágia, te pedig fény nyelő vagy.
- Ez valami átverés? Még soha nem hallottam ilyesmiről és nem is igazán hihető.-mondtam miközben a jobb lábamat kezdtem rázni a stressztől.- Ha azt mondod bolond vagyok, elhiszem.
- Nem vagy az. Hiszen én is láttam, amit tettél.-mutatott a kezemre. Nagyot sóhajtottam.
- Te is képes vagy erre?-kérdeztem. Bólintott.
- Csak úgy, ahogy erre az anyukád is képes volt. Még egykor.-lesütöttem a fejem majd fogtam a kávémat és belekortyoltam.
- Még mindig nem értem...Elárulnád, hogy ez mégis, hogy lehetséges? Úgy értem, hogyan váltak ez emberek fénymágusokká és mégis hogyan tudom a tenyeremben tartani a fényt?-kérdeztem a végét suttogva majd felmutattam a tenyeremet.
- Úgy látom, ez nehezebb lesz, mint amilyennek hittem.-sóhajtott majd elmosolyodott.- Azt nem tudom neked megmondani, hogy az emberek honnan kapták az erejüket, de ezt semmiféle tudomány nem említi és a régi időkből sem maradt fenn semmilyen bizonyíték erről a képességről. De abban biztos vagyok, hogy kevesen vagyunk, de különlegesek. Főleg te.
- Na kezdődik a közhely.-dőltem hátra a székben.- Mégis miért lennék én különlegesebb, mint te?
 - Mert te vagy az eddig született második fiú, aki örökölte a képességet.-mondta halálosan komoly arckifejezéssel, amitől nyeltem egy nagyot. Komolyan vettem és próbáltam nem elviccelni a dolgot, azonban ez nehéz volt.
- Most azt állítod, hogy én és egy másik csávó vagyunk az egyetlen hím neműek a fénymágusok, vagy tudom is én kik között?
- Képességgel születettek igen. A többi férfit csak azzá tették, de az is ritka. És az, hogy te vagy a második vele született veszélyes rád nézve.
- Mégis miért?-kérdeztem idegesen felnevetve.
- Mert ha az első szülött megtudja, hogy van egy másik örökös is, akkor megöl.
- Igaz ez most csak egy vicc?-kérdeztem nevetve, de legnagyobb pechemre Blair megrázta a fejét majd az órájára pillantott.
- Mennünk kell.
- Hová?-kérdeztem miközben felállt a kávéval a kezében.
- Bemutatlak a többieknek.
- Tehát többen is vagytok a városban?
- Igen. Tetszeni fog.-mosolygott biztatóan majd én is fölálltam.
- Még egy valamit had tudjak meg.-fogtam meg a vállát, hogy megállítsam. Ezúttal nem éreztem áramütést, gondolom a kabátja miatt.
- Mit szeretnél?-nézett ismét egyenesen a szemembe, így időm volt megcsodálni gyönyörű zöld szemét.
- Honnan ismered az anyámat?-elmosolyogta magát.
- Miután megszülettél, mindenki megtudta, hogy kivagy. Vele együtt édesanyád nevét is megtudtuk, hiszen ez történelmi esemény volt a közösségünk számára.-felelte és elindult. Utána mentem.-Próbáltunk a nyomodra bukkanni, de nem sikerült.-nem tudtam mit válaszolni.-De szerencsére már itt vagy és végre legyőzheted azt a seggfej Aidan-t.
- Hó, hó, hó.-emeltem fel a kezem magam elé.- Várjunk egy percet, nem volt szó semmilyen legyőzésről. És ki az az Aidan?
- Aidan Romanova, a másik képességgel született fiú.-rögtön az ereiben csörgedező orosz vérre gondoltam, és hogy ha tényleg le kell vele számolnom, az nem lesz egyszerű. Az orosz virtust nem lesz egyszerű legyőzni.- Elég akaratos fiú, de aggodalomra nincs okod.
- Aha, értem, de azt még mindig nem tudom, hogy hová megyünk!
- Jártál már a North Brother szigeten?
- Hogy hol?-kérdeztem értetlenkedve, hiszen még soha nem hallottam erről a helyről. Megfordult és rám mosolygott.
- Erről van szó.-kacsintott és tovább ment. Én végig egy lépéssel mögötte jártam, de végül beértem.
Fogtunk egy taxit, és legnagyobb meglepettségemre Blair az East River kikötőjét adta meg a megállópontnak. Szó nélkül maradtam és kihúzott háttal ültem mindvégig. Sokkolva éreztem magam, mégis hogy történhet ilyen? Éppen velem. Én egy senki vagyok Koreából, akinek egy barátja sincs-Jiminen kívül, aki Szöulban volt, Monster pedig épp, hogy csak barátkozott velem- és éppen hogy túléli a mindennapokat. Erre kiderül, hogy én vagyok a második képességgel szülött fiú a fénymágusok között, és ami úgy látszik nem kis dolog.
  Néha Blair felé pillantottam. Alig ismertem ezt a lányt és máris többet tudott rólam, mint én saját magamról. Észrevette, hogy nézem így rám mosolygott és hosszan megérintette a kezemet. A kézfejemtől egészen a vállamig hatolt a bizsergető érzés, ami láthatólag őt is érintette mert a kézfeje libabőrös lett.
- Nem lesz semmi baj.-eresztett el lágyan egy megnyugtatóan hangzó mondatot majd a tekintetét visszafordította az útra. Rámosolyogtam és kibámultam az ablakon. Eszembe jutott anyám mondta: "Egyszer fiam.. a lelkedben felragyog majd a fény és valóban megérintheted majd a Napot."-szinte hallottam a szavait a fülemben csengeni és a szemem könnybe lábadt. Olyan jósággal és tisztasággal mondta e szavakat, melyek a lelkemig képesek voltak elhatolni. Már értem, hogy gondoltad anya, gondoltam magamban majd a kezemre pillantottam. Balir mosolygott.
Néhány perc múlva megérkeztünk a kikötőhöz, ahol egy ősz szakállas, jól beöltözött férfi várt minket egy kisebb hajóval.
- Üdv Peter!-üdvözölte a férfit Blair.
- Jó napot Blir kisasszony. Szóval? Ő lenne az?-kérdezte, közben a tekintetét rám emelve. Tehát már tudták, hogy jövök.
- Igen, ő Jin. Ji Su Bim fia.
- Már vártunk téged.-mosolygott és ezáltal bepillantást nyerhettem már rothadó fogaira.- Nos, mehetünk?
- Persze.-felelte Blair és megindult a hajó felé. Megtorpantam.- Jin?
- Ez biztos jó ötlet? Mi van, ha nem engem kerestek?-Blair felém jött. Lábujjhegyre állt, hogy jobban a szemembe tudjon nézni és felém hajolt. Pár centi választott el minket egymás arcától.
- Jin..téged kerestünk. Hidd el, nem lesz semmi gond, itt a helyed. Köztünk. Nem kérem, hogy maradj itt velünk csak arra kérlek, hogy ismerd meg őket és tudd hová tartozol.
- Nem is brooklyni vagy, igaz?-kérdeztem a számat szinte már a fülemig húzva. Viszonozta a mosolyom.
- Nem. De kérlek, gyere velem.-mondta és a kezét lecsúsztatta az enyémhez, amit megszorítottam. Az áramütés már szinte kellemesen érintett és minden bátorságomat összeszedve léptem be a hajóba, ami egy olyan sziget felé vitt minket, amit még életemben nem láttam. Ahogy megálltunk a partnál Peter elköszönt és távozott.
  Fák és más cserjék nőtték be az egészet, madarak csiripelését hallottuk mindenhol. Kis ösvény vezetett minket egy régi, szinte már romokban álló épülethez, ami első ránézésre csak négy betonfalból állt és egy omladozó tetőből.
- Gyere utánam.-biccentett Blair majd belépett az épületbe. Utána mentem. Hirtelen korom sötét lett, semmit sem láttunk. Mígnem megláttam, ahogy fény gyúlt Blair tenyerében. Hihetetlen volt, még mindig.- Csináld te is. Nem kell hozzá telefon.-mondta mire felemeltem a tenyerem, de nem történt semmi.-Koncentrálj!-arra gondoltam, ahogy néhány órával ezelőtt a kezemben tartottam egy fénygömböt, mire az ismét megjelent a tenyeremben. Rögtön jobbak lettek a fényviszonyok. Blair somolyogni kezdett.- Már nincs sok.-biccentettem és követni kezdtem a fénnyel a kezemben. Mintha csak egyre lefelé mentünk volna az épületben. Lépcsők nem voltak csak egy nagyobb lejtő.Hirtelen a nagy sötétségből egy gyönyörű, növényekkel benőtt, betonfallal körülvett kis város félét pillantottam meg, ahol normálisnak tűnő embereknek látszottak. Még kisgyerekek is játszottak egymással, kisfiúk és kislányok egyaránt, de nem voltak sokan. Összesen öt kicsit számoltam.
- Blair, nem azt mondtad, hogy csak én és egy másik fiúk vagyunk képességgel születettek?-kérdeztem és a szememmel az egyik kisfiúra mutattam, aki éppen egy kislány kergetett.
- Nekik nincs képességük. Az itteni kisfiúknak nővérük van, így nem örököltek.
- Ez így elég nagy hülyeség, de nem szólok bele.-vontam vállat majd tovább követtem Blair-t.
Hirtelen minden szem rám szegeződött. Ismét megtorpantam.

-7-

Mindössze csak három napot voltam távol mégis többnek tűnt. Minden porcikám visszakívánta New York légkörét hiába még csak két éve lakom itt. Nem számítottak a Szöulban eltöltött évek anyám nélkül, így New York-ot tekintettem az otthonomnak.
 Ahogy megállt a kocsi a lakás előtt boldogság töltött el és a kocsiból való kiszállás után azonnal fölszaladtam a táskámmal együtt a lakásba. Joe-ra maradt a dobozok cipelése, de nem voltak nehezek, így segítségre nem volt szüksége. Benyitottam a szobámba és ledőltem az ágyamra. Joe követett.
- Akarod szétválogatni a dolgokat, vagy kuka?
- Azért átnézném.-feleltem majd elvettem tőle a dobozokat. Joe leült velem szembe miközben pakolászni kezdtem a dolgokat.
- Na és? Milyen volt újra Koreában?
- Szar.-mondtam egyszerűen és tovább pakolásztam. Nem említettem neki az se a ragyogós, se öngyújtós dolgot, valószínűleg hülyének nézne.- Vagy is Jiminnel jó volt találkozni és a családjával, de azon kívül semmi érdekes.
- Azért kicsit jobban lelkesedhetnél.
- Miért? Szar gyerekkorom volt. Flúgosnak tartott mindenki, az apám elhagyott engem és anyut. Rajta és Jiminen kívül senkim sem volt. A város kilökött magából.  Nem szeretek visszamenni erről ennyit.-mondtam kissé indulatosan.-Ezeket oda is adhatjuk a rászorulóknak.-mutattam anyu régi ruháira.
- Majd elintézem.-válaszolta Joe majd kiment. Éppen időben, ugyanis elértem a kis törött lakatú dobozkához. Mindent félretéve az ölembe vettem és kinyitottam. Kivettem belőle a könyvet. Semmit sem értettem belőle, de nézegetni kezdtem. Egyre csak néztem az első oldal betűit, de egyenlőre semmit sem tudtam belőle kiszedni. Míg nem jó pár percbe beletelt mire kiolvastam az első szót. Fény. Legalább is, olyan volt, mintha ez lett volna odaírva. Ennek semmi értelme nincs, gondoltam és tovább lapoztam, mígnem felfedeztem benne az eddig ismert jelet is. Megpróbáltam valami érthetőt kiszedni a mellette lévő szövegből, melyben ismét feltűnt a "fény" szó, de ezúttal egy másikat is sikerült kiolvasnom. Nyelő. Mi a francot jelenthet ez? Ennek most már tényleg semmi értelme nem volt, így nem is idegesítettem magam fogtam és becsaptam a könyvet. Az ágyamra dobtam majd kimentem a konyhába. Kinyitottam a hűtőt, de semmit nem találtam benne. Hurrá, ismét csak este lesz normális kaja. Ahogy visszazártam nekidőltem és úgy bámultam előre. Közben a konyhaasztalon megláttam egy doboz gyufát. Gondolom Joe kivette a zsebéből ugyanis próbál leszokni a dohányzásról kisebb eséllyel. Gondolkodás nélkül fogtam és felvettem. Forgatni kezdtem a kezemben majd kivettem belőle egy szálat. Vajon megismételhető, ami Jimin szobájában történt? Fogtam egy meggyújtottam majd lassan fölé helyeztem az ujjam. Az eszem megállt. Semmit sem éreztem. Egy csöpp melegséget sem és még az ujjam sem égett meg. Nem értettem majd ijedtemben, -hogy nem történt semmi- elfújtam a lángot és visszamentem a szobámba.
***
A metrót vártam mikor hátulról valaki megérintette a vállam.

- Te meg hol a büdös francba voltál?
- Reggelt Monster.-köszöntöttem.
- Elárulnád?
- Koreában.
- Minek?-kérdezte furcsa hanglejtéssel.
- Akadt még pár cucc, amit el kellett hoznom mert....
- Oké, oké ne folytasd.-szakított félbe.- Egyébként Blair hiányolt.-hirtelen azt sem tudtam, hogy ki az így kérdően néztem Monster-re.- A nyakláncos csaj.
- Ja, hogy ő.-kaptam fel a fejem.- Mégis miért?
- Honnan tudjam? Gondolom bírja a burád, vagy valami.-felelte közben a telefonját kezdte nyomkodni. Nem szóltam semmit, csak eleresztettem magamban egy néma "oké"-t és tovább vártuk a metrót.
Mint ahogy sejtettem senki sem hiányolt-Blair-en kívül- még néhány tanár azt sem vette észre, hogy távol voltam. De jobb is volt így, elmaradt a kérdezősködés.
- Azt megkérdezhetem, hogy hol voltál?-kérdezte Blair váratlanul az óra kellős közepén.
- Volt egy kis elintézni valóm Koreában.-még mindig figyelt és várta, hogy folytassam.- A régi házunkat megvették és el kellett hoznom még néhány holmit.
- Oh értem. És mikor költöztetek ide a szüleiddel?
- Anyám két éve maghalt, apám pedig elhagyta anyát mikor terhes volt.-megdöbbent, de sajnálkozó pillantást vetett felém.
- Nagyon sajnálom, nem tudtam.
- Semmi gond. Most jelen pillanatban a nagybátyámmal élek együtt, de jó ez így.-mosolyogtam.- Na és ti?
- Oh, én bostoni vagyok.
- És minden nap bejársz? Hogyhogy nem vagy kolis?
- Nem szeretek az lenni. Már próbáltam, de úgy döntöttem inkább minden nap metrózok.-egyetértően bólintottam, de ismét szemet szúrt a medálja.
- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de hol vetted ezt a nyakláncot? Csak mert nekem is ez a szimbólum van a gyűrűmbe vésve és még sehol nem láttam ilyet.-mintha csak szellemet látott volna kikerekedett a szeme és nem jutott szóhoz.
- Mégis honnan van?
- Anyámé volt. Fogalmam sincs, hogy honnan szerezte.
- Hogy hívták az anyukádat?-furcsálltam a kérdést, de válaszoltam.
- Ji Su Bim.-a lány már-már fehéredni kezdett, de tartotta magát.- Jól vagy?
- Igen, persze, persze csak...mindegy jól vagyok.-fogta meg a homlokát és nyelt egy nagyot.- Ezt el sem hiszem.-motyogta magában.- Kérdezhetek egy hülyeségnek hangzó dolgot?
- Persze.-feleltem.
- Igaz, szereted a fényt?-eléggé furcsa kérdés volt, de mi tagadás, igen, szeretem így bólintottam.- A birtokodban van egy könyv, ha jól sejtem.-ismét bólintottam, de nem tudtam, hogy honnan tudja. Elmosolyodott, de ekkor ki is csöngettek és kirohant a teremből. Utána akartam menni, de mire már kérődre vonhattam volna eltűnt. Érthetetlenül néztem a semmibe.

Este az angol beadandómat csináltam mikor megcsörrent mellettem a telefon. Monster volt az.
- Mizu?
- Van egy állás, ha gondolod. Nem nagy cucc, de első állásnak nem rossz.-felegyenesedtem ültemben.
- Mi lenne az?
- A benzinkúton autó mosás. Két főt keresnek. Na kell vagy nem?
- Persze, hogy kell!
- Akkor holnap még megdumáljuk.
- Oké.-válaszoltam azzal bontottam a vonalat. Mindig jól jön a fősuli melletti állás, így legalább volt esélyem másfelé is koncentrálni és a pénz sem jött rosszul.
  Ahogy leakartam zárni a telefonomat észrevettem, hogy minden fény eltűnt belőle, hiába oldottam fel vagy zártam le. Aztán ahogy mérgemben már kiáltottam volna egyet megjelent egy kis fénygömb a tenyeremben. Megijedni sem volt időm, hogy esetleg kigyulladt a kezem annyira lesokkoltam. A tenyerem közepe kissé bizsergett, ezen kívül semmi fájdalmat vagy esetleg égést nem éreztem. Alig mertem levegőt venni, még csak pislogni sem pislogtam csak a tenyeremet bámultam a rajta lévő fénnyel, amiről sejtésem sem volt, hogy hogyan kerülhetett oda. Összecsuktam a markom és kialudt. Azonban ahogy ezt megtettem a testem megtelt melegséggel és szétáradt a végtagjaimban. Viszont, ahogy ujjaimat ismét kinyújtottam a fény visszajött. A számat nem tudtam összezárni a döbbenettől. A telefonomra néztem. Nem tudtam mit csinálok, így gondolkodás nélkül fogtam a fényforrást és a tenyeremet rátettem a telefonom kijelzőjére. A telefonom ismét világos és színnel teli lett. Valami oknál fogva a telefon fényeit eltudtam távolítani a készülékből és a saját kezemben tudtam megtartani azt.