-27-

Blair
A fejemből az egész testembe éles fájdalom sugárzott, forgott velem minden. A szemeimre ólom nehezedett, alig tudtam kinyitni. Első próbálkozásra nem ment, aztán másodikra sikerült- Szaporán pislogni kezdtem, de a homálytól aligha láttam valamit. A fejem zúgott, rettenetesen fájt. Még többet pislogtam, így tisztulni kezdett a látásom. Hol vagyok? Kérdeztem magamtól, mintha valaki belülről megtudná mondani. A halvány szürkeségen kívül semmit sem láttam, csak hallottam. Esik az eső. Mennydörög.
 A fejemet próbáltam mozgatni, megakartam fogni a homlokom, de csak ekkor vettem észre. A kezem le van kötözve, épp úgy, mint a lábaim. Ez hordaágyhoz kötöztek. Ha most lett volna elegendő erő bennem, ráncigálni kezdtem a béklyóimat, de az erőm elhagyott. Mozdulni nem bírtam.
 A kétségbeesés kezdett rajtam eluralkodni, forró könnyek kezdtek a arcomon, egyenesen a számba csorogni. Azzal a maradék erőmmel rántottam egyet a bal kezemen, de mindhiába. A kötél erősebb volt.
 Gondolkodni kezdtem, hogy vajon miért, miért történt el velem? Ki a felelős ezért, és mégis mi volt az indítéka? Hiába törtem a fejem csak egy valaki jutott eszembe, csak ő lebegett lelki szemeim előtt.
Bárcsak itt lenne Jin!
- Végre, hogy felébredtél!-hallottam meg a hátam mögül egy férfihangot. Összerezzentem, mikor hirtelen megütötte a fülemet, hangja csengése. Akcentusa volt. Éreztem, ahogy mellém áll és fölém hajol. Kétlem, hogy bármit is látott volna az arcomból, így eltávolodott majd csettintett egyet. A keze hirtelen lángba borult.

A tűz fénye elegendő volt, hogy lássam, ki az. Szemeim elkerekedtek, a düh fortyogni kezdett bennem.- Így jobb?-mosolygott a képembe.
- Mit csináltál?-sziszegtem, közben Aidan egy gyertyát tett a mellettem lévő rozsdás asztalra és meggyújtotta.- Miért hoztál ide?-a hangom egyre erősödött, a fejfájásom csillapodni látszott, a köteleket kezdtem ráncigálni.
- Csillapodj le, aztán beszélünk.-orosz akcentusa sértő volt a fülemnek, puszta kézzel is képes lettem volna kitépni a hangszálait, csak hogy ne beszéljen.
- Én nyugodt vagyok.-sóhajtottam.- Mond, el hogy mégis mi folyik itt!
- Csak beszélgetni akarok.-felelte ismételten mosolyogva. Szívem szerint szembe köptem volna, de túl messze volt tőlem.
- Ha mondod el, kitépem a szíved.-súgtam és valamennyire komolyan is gondoltam.
- Az úgy nem vicces.-ráncolta a homlokát.
- Nem viccelek Aidan! Beszélj!-nyaggattam tovább, nem volt kedvem ehhez a játékához. Sóhajtott egyet és belekezdett.
- Nem fogadtál szót Blair!-úgy kezdte, mintha egy kislány dorgált volna meg, aki valami rosszat csinált.- Megmondtuk, hogy tartsd meg az erődet, de te tojtál az egészre.
- Ez miért olyan fontos, könyörgök?-kérdeztem sírógörccsel a torkomban, nem hittem el, hogy ismét itt tartunk.- Erő, erő, ki nem szarja le az erőt, Aidan?-amennyire csak tudtam felemeltem a fejem, úgy néztem rá.
- Még mindig nem fogod fel? Fényőr vagy, annak születtél! Szerinted lesz értelme az életednek, ha elveszted a képességed?
- Mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Ha nincs erőd, nincs életed! Arra születtél, hogy őrizd a fényt. Szerinted Jin, és a te anyád, miért haltak meg?-a felismerés úgy hasított belém, mint egy üvegszilánk. Mintha valaki kívülről fojtogatott volna, nem kaptam levegőt.
- Vagyis anyát...
- Igen! Megvárták míg te és az öcséd megszülettetek és megölték.-mondta a szemembe, megrendülés nélkül.- Nem akartam, hogy megtudd. De mi figyelmeztettünk téged.
- Tehát azért hoztál ide, hogy...
- Nem!-csattant fel hirtelen.- Én nem lennék rá képes.-egy kis időre megkönnyebbültem, de nem tartott sokáig.- Az idő majd elintézi.

Jin
Aidan hangja egyre erősödött, minden egyes lépcsőfoknál. A józan eszem valahol elbújt, bármit képes lettem volna megtenni, csak hogy megmentsem a szerelmemet. Mikor az utolsó lépcsőfokhoz értem, megtorpantam. A falhoz bújtam és hallgattam. Aidan Blair anyjáról beszélt. És az enyémről! Megölték őket, amiért elvesztették az erejüket. A szívem és az öklöm összeszorult, ha belegondoltam, hogy Blair-rel is ez történjen. Nem, ezt nem fogom hagyni! Nem hallgattam tovább, és ha jól gondolom, magára akarta hagyni. Előléptem a fal mögül.
- Csak az én testemen át hagyom meghalni!-mondtam, mire Aidan hirtelen megpördült. Halvány mosolyt véltem felfedezni az arcán.
- Megérkezett a második versenyző is.-mondta. A háta mögé pillantottam. Blair egy hordaágyon feküdt lekötözve. Ahogy megpillantott könnyek kezdtek csorogni az arcán, tátogni kezdett. Segíts!
- Azonnal engedd el, vagy én fogom.
- Csak tessék.-mutatott felé, még mindig mosolyogva. Kicsit oldalra biccentettem a fejem. Megvan húzatva ez a gyerek?, gondoltam.
- Mégis mit akarsz tőle?
- Én csak a hagyományokat követem.
- Azzal, hogy megölöd?
- Én nem, majd a természet. Tudod, egy fényőr kevesebb ideig bírja, mint egy átlag ember. A szíve hamarabb feladja a benne termelődő fény miatt.
- Nem kértem biológia órát.-vágtam rá szárazan.- Engedd el.
- Különben?-kérdezte fogait vicsorgatva. A kezem mintha csak végszóra megrándult volna, a fénygömbök ott szikráztak benne. Szinte már lángoltak, de nem úgy, mintha tűz lenne.- Ügyes...de ilyet én is tudok.-mozgatta meg a szemöldökét majd kicsapta a kezeit. A tenyerében két tűzgömb jelent meg.- Játszunk akkor!

-26-

Már a folyó közepén tartottunk, mikor Peter aggasztó dolgot kérdezett:
- És hogy van Ms.Blair? Mostanság ritkán látni.
- Ezt hogy érti, Peter?-kérdeztem aggódva, hiszen ez azt jelenti, hogy Peter sem szokta látni.
- Mostanság nem szoktam látni a kisasszonyt, gondoltam magánál, vagy esetleg máshol a városban van.
- Kérdezhetek valamit?-szólalt meg mellettem Monster.
- Természetesen.-bólintott a kapitány.
- Mi történik azzal a lánnyal, aki elveszti az erejét?-a válasz engem is érdekelt, így reméltem, hogy Peter kielégítő, ugyanakkor aggodalmat nem keltő választ ad.
- Nos, az a hölgy, aki elveszti az erejét büntetést érdemel.
- De a szigeten sok nő van, akiknek nincs erejük!-vágtam közbe.
- Az igaz, de ők egyszerű fény nyelők. A fényőrök. Na, ők másak. Nekik kötelességük őrizni a fényt, ezért is büntetendők, ha elvesztik a képességet.
- És mégis hogyan büntetik meg őket?-kérdeztem előre félve a választól. A szívem kalapálni kezdett, úgy éreztem a hajó hirtelen lelassul és képes lettem volna kiugrani és átúszni a folyót, csak hogy hamarabb a szigeten legyek. Biztos voltam benne, hogy valami történt Blair-rel.
- Ha nem képesek tovább őrizni a fényt, haszontalanok lesznek.
- Ez alatt azt érti, hogy...?-nyelt egy nagyot Monster és rám nézett. Peter bólintott. Nem, az nem lehet! Nem vethetnek csak úgy véget az életének, hiszen az erő nem veszett el, csak átalakult. Tudom, hiszen éreztem, ahogy megérintettem!
 Ahogy a hajó a sekély vízhez ért kiugrottam belőle és futásnak eredtem. A lábszáram merő víz lett, de ez már lényegtelen volt az eső miatt.
- Jin!-kiáltott utánam Monster, de eleresztettem a fülem mellett, berohantam az erdőbe. Az elmém, akár egy térkép rajzolta le előttem az utat és néhány méternyi futás után megtaláltam az épületet.  Mély levegőt vettem és előhívtam egy kisebb fénygömböt, ami megvilágította a lefelé vezető utat. Mikor tisztulni kezdett látásom eloltottam a fényforrást és rohanni kezdtem Blair lakása felé, mit sem törődve a kíváncsi szemekkel, és felhorkanásokkal, miközben majdnem fellöktem néhány embert. Az ajtóhoz érve majdhogynem feltéptem a függönyt, ami azt takarta.
- Blair!-üvöltöttem a nevét, a házban föl s alá járkálva, de nem kaptam választ. Senki, egy árva lélek sem volt a házban, még Wilhelm sem. Tétován elhagytam a lakást és a térre mentem. Ismerős arcot kerestem, aki tudná, hogy merre találom. A tér közepén lévő padon egy nő üldögélt. Szerencsém van.
- Melody!-szólítottam meg a hölgyet, aki nyomban hátrafordította fejét.
- Jin! Maga mit keres itt?-kérdezte meglepetten.
-  Hol van Blair?-kérdeztem keretelés nélkül, túl ingerült voltam ahhoz, hogy körülírjam azt, amit szeretnék.
- De hiszen azt hittem, hogy veled van.-a magázásból hirtelen tegezés lett, mikor meghallotta a kérdésemet.
- Nem, nincs. Félek, hogy bajban van.-arcán kiült a döbbenet.
- Ugyan miért lenne?-tarkómon tűz cikázott, arcomba vér zúdult, hirtelen elszégyelltem magam, mintha csak valami rossz dolgot tettem volna.
- N-nincs többé ereje. Vagyis van, csak nem úgy.-tettem hozzá gyorsan, de ő csak az első mondatot hallotta meg. Megrázta a fejét, és lesütötte a szemét.
- Jin, Jin..tudod, hogy mit tettél most?
- Attól félek, igen.-feleltem és megfogtam a vállánál fogva majd a szemébe néztem. Tudtam, hogy mit kell kérdeznem, és reméltem, hogy tudni fogja, mit válaszoljon.- Hová vitte?
- A régi kórházba, az erdő szélére.-sóhajtotta, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam rohanni kezdtem, de megállított.
- Jin!-megpördültem- nagyon vigyázz. Rettenetes erő lakozik benne.-aprót bólintottam és ismét futásnak eredtem. A lábaim meg sem álltak, tudták merre kell menniük. Út közben jutott eszembe, hogy ott hagytam Monster-t, de talán így volt a legjobb. Nem akartam, hogy neki is baja essen miattam.
 Ahogy a kórházhoz érkeztem, éreztem, hogy itt vannak. Mikor a romos épületre néztem csak akkor értettem meg igazán, hogy miért hívták ezt szellem szigetnek. Az épület teteje fölé szürke felhők kúsztak, a szél süvítő hangja mintha csak az itt elhunyt emberek sikolyai lettek volna. Az eső zuhogott, villámok hasították ketté az eget.
 Az ajtóhoz mentem. Az épületben eléggé sötét volt, így fényt gyújtottam. Az esőcseppek kopogásán kívül semmi mást nem hallottam, míg nem egyszer csak....hangok. Férfi hangok. Éppen mondott valamit. Az emeletre néztem, jobb kezem ökölbe szorult, ha csak arra gondoltam, hogy Aidan ott van fenn Blair-rel. A fénygömb a kezemben szikrázni kezdtem, akár csak egy csillámszóró, de ahogy lenyugtattam magam, az ismét normális lett. Nem értettem, hogy ez minek volt köszönhető, de kisebb gondom is nagyobb volt annál. Meg kellett találnom Aidant és végleg elrendezni vele a dolgokat.

-25-

Három hét telt el, hogy elmondtam Monsternek a titkomat. Azóta az egyetemet is ott hagytam, és a benzinkúton kezdtem dolgozni teljes állásban. Megüresedett egy állás, mikor kiderült, hogy az egyik alkalmazott benzint lopott és feketén kezdett kereskedni vele. A főnök azonnal felvett, mikor jelentkeztem az állásra.
 Monster azóta nem keresett, hogy megtudta ki is vagyok. Talán azt sem tudja, hogy ott hagytam a sulit, hiába a sok üzenet, amit neki hagytam, egyikre sem válaszolt. Lehet, hogy haragszik rám. De ugyan miért? Esetleg azért, mert elárultam neki, hogy fényőr vagyok? Vagy, hogy eddig eltitkoltam előle? Nem tudtam, de jobbnak láttam, ha nem zaklatom a kérdéseimmel. Úgy csak még jobban eltaszítom magamtól. Reméltem, hogy magától megkeres, de ez nem következett be. Egészen a mai napig.
 Ma én voltam beosztva a pénztárnál, vásárló után vásárló egész áldott nap. Hol az egyes, kettes, vagy hármas kutat mondták felváltva, volt aki autót mosott, aki kerekeket pumpált. Rengeteg embert fordult meg, köztük Monster is. Meglepetten figyeltem, ahogy csuromvizesen állt elém. Csak akkor vettem észre, hogy kinn zuhog az eső. Felálltam a székről és összefontam a karjaimat a mellkasomon.
- Helló.-kezdte.
- Szia.-köszöntöttem én is alig hallgatóan és megköszörültem a torkom.- Fizetni szeretnél?-kérdeztem, de  jól tudtam, hogy nem. Még jogosítványa sem volt, kocsija meg pláne.
- Nem, én csak kíváncsi voltam, hogy hol dolgozol.
- Ott, ahol te is, minden este. De mostanság nem látni téged gyakran.-feleltem.
- Igaz.-bólintott és nagyot sóhajtott.- Figyelj, nem kerülgetem a forró kását, ismersz már.  Sajnálom, hogy eltűntem, és nem válaszoltam egy üzenetedre sem, de lesokkolt, ami láttam. És az, hogy ott hagytál egyedül a szarban a többi nyomorékkal, épp most, vizsgák közepette, kicsit szarul esett.
- Kénytelen voltam ott hagyni, nem éreztem azt, hogy tovább tudnám folytatni. Teljesen hidegen hagyott az egész.
- És inkább melózol egy koszos kis benzinkúton?
- Ne kezd te is a sok lelki szarságot úgy, mint Joe! Kaptam tőle eleget, nem kell, hogy még te is kioktass!
- Jó, bocs.-felelte megbánóan.
- Én hoztam meg ezt a döntésemet, és kész. Nem erőltethettem tovább a sulit, csak meghúztak volna mindenből.
- Oké, elhiszem. Na és Blair?-váltott témát-Vele mi van?
- Napok óta nem érem el, ha pedig otthon keresem mindig azt mondják, hogy épp nincs otthon. A suliban nem vettél rajta észre semmit?
- Nem jár suliba.-ráncolta meg a homlokát.
- Tessék? De, mégis mióta?
- Csaknem azóta, hogy nálad jártam és ő is ott volt. Akkor láttam őt utoljára.
- Csak viccelsz, igaz?-kérdeztem kikerekedett szemmel, levegőt is alig kapva.
- Miért viccelnék? Jin, történt valami?-gondolkodóba estem. Mi van, ha Aidan, vagy valaki más megtudja, ami történt? Hogy nincs többé ereje? Azonnal beszélnem kell valakivel.
- El kell mennem!-mondtam és lekaptam magamról az egyen kabátot, felvettem a sajátomat és kirohantam a pultból. Már majdnem az ajtóhoz értem, mikor egy kollégám állított meg.
- Jin! Hová mész?
- Muszáj elmennem, nagyon fontos! Kérlek, állj be helyettem!
- De, Jin!
- June, kérlek!-néztem rá kerekded arcára kétségbeesetten. Végül bólintott, én pedig kirohantam az ajtón. Az esőt, mintha csak dézsából öntötték volna, még kapucnim sem volt, hogy feltegyem, de ez volt a legutolsó dolog, ami most érdekelt.

 Nem volt messze az East River, így gyalog indultam el. Néhány lépés után Monster kezét éreztem meg a vállamon. Megtorpantam.
- Mégis hova mész?
- Blair bajban van. Ha nem sietek, bántani fogják.
- Mégis ki?
- Egy Aidan nevű srác.-magyaráztam, de közben ismét elindultam. Monster szorosan gyalogolt mögöttem.- Ha megtudja, hogy elvettem Blair erejét megöli. Vagy engem.-tettem hozzá aztán.
- Hogyhogy elvetted az erejét?
- A fényőr lányoknak szüzességi fogadalmat kell tenniük. Aki megfogadja, abból vezető válhat, feltéve ha megvan az ereje.
- Tehát úgy érted, hogy te és Blair...-rápillantok, és bólintok.- Jól van, nem kell többet mondanod.
- Reméltem, hogy nem kell.-motyogtam.
 Néhány perccel később már az elrejtett zugban vagyunk, ahol Peter-t találom. Megkönnyebbülve sietek oda hozzá.
- Peter!
- Ó, Mr.Jin! Ilyen esős is napon is látom!-mosolygott.
- Kérem, nagyon fontos lenne, hogy átvigyen!
- Természetesen állok rendelkezésére.-felelte és vigyázzba állt, akár csak a katonák. Monster felé fordultam.
- Menj haza, Monster.
- Mi? Hogyisne!
- Veszélyes lehet....-meg sem várta, hogy befejezzem a  mondatomat.
- Nem érdekel! A barátom vagy, és segítek neked, kurvára nem érdekel, milyen veszélyekkel jár. Ha ez neked fontos, akkor nekem is.-mondta és kinyújtotta a kezét. Megfogtam, ő pedig magához rántott. Megveregette a hátam majd rám nézett.
- Rúgjuk szét annak a pöcsnek a seggét!