-27-

Blair
A fejemből az egész testembe éles fájdalom sugárzott, forgott velem minden. A szemeimre ólom nehezedett, alig tudtam kinyitni. Első próbálkozásra nem ment, aztán másodikra sikerült- Szaporán pislogni kezdtem, de a homálytól aligha láttam valamit. A fejem zúgott, rettenetesen fájt. Még többet pislogtam, így tisztulni kezdett a látásom. Hol vagyok? Kérdeztem magamtól, mintha valaki belülről megtudná mondani. A halvány szürkeségen kívül semmit sem láttam, csak hallottam. Esik az eső. Mennydörög.
 A fejemet próbáltam mozgatni, megakartam fogni a homlokom, de csak ekkor vettem észre. A kezem le van kötözve, épp úgy, mint a lábaim. Ez hordaágyhoz kötöztek. Ha most lett volna elegendő erő bennem, ráncigálni kezdtem a béklyóimat, de az erőm elhagyott. Mozdulni nem bírtam.
 A kétségbeesés kezdett rajtam eluralkodni, forró könnyek kezdtek a arcomon, egyenesen a számba csorogni. Azzal a maradék erőmmel rántottam egyet a bal kezemen, de mindhiába. A kötél erősebb volt.
 Gondolkodni kezdtem, hogy vajon miért, miért történt el velem? Ki a felelős ezért, és mégis mi volt az indítéka? Hiába törtem a fejem csak egy valaki jutott eszembe, csak ő lebegett lelki szemeim előtt.
Bárcsak itt lenne Jin!
- Végre, hogy felébredtél!-hallottam meg a hátam mögül egy férfihangot. Összerezzentem, mikor hirtelen megütötte a fülemet, hangja csengése. Akcentusa volt. Éreztem, ahogy mellém áll és fölém hajol. Kétlem, hogy bármit is látott volna az arcomból, így eltávolodott majd csettintett egyet. A keze hirtelen lángba borult.

A tűz fénye elegendő volt, hogy lássam, ki az. Szemeim elkerekedtek, a düh fortyogni kezdett bennem.- Így jobb?-mosolygott a képembe.
- Mit csináltál?-sziszegtem, közben Aidan egy gyertyát tett a mellettem lévő rozsdás asztalra és meggyújtotta.- Miért hoztál ide?-a hangom egyre erősödött, a fejfájásom csillapodni látszott, a köteleket kezdtem ráncigálni.
- Csillapodj le, aztán beszélünk.-orosz akcentusa sértő volt a fülemnek, puszta kézzel is képes lettem volna kitépni a hangszálait, csak hogy ne beszéljen.
- Én nyugodt vagyok.-sóhajtottam.- Mond, el hogy mégis mi folyik itt!
- Csak beszélgetni akarok.-felelte ismételten mosolyogva. Szívem szerint szembe köptem volna, de túl messze volt tőlem.
- Ha mondod el, kitépem a szíved.-súgtam és valamennyire komolyan is gondoltam.
- Az úgy nem vicces.-ráncolta a homlokát.
- Nem viccelek Aidan! Beszélj!-nyaggattam tovább, nem volt kedvem ehhez a játékához. Sóhajtott egyet és belekezdett.
- Nem fogadtál szót Blair!-úgy kezdte, mintha egy kislány dorgált volna meg, aki valami rosszat csinált.- Megmondtuk, hogy tartsd meg az erődet, de te tojtál az egészre.
- Ez miért olyan fontos, könyörgök?-kérdeztem sírógörccsel a torkomban, nem hittem el, hogy ismét itt tartunk.- Erő, erő, ki nem szarja le az erőt, Aidan?-amennyire csak tudtam felemeltem a fejem, úgy néztem rá.
- Még mindig nem fogod fel? Fényőr vagy, annak születtél! Szerinted lesz értelme az életednek, ha elveszted a képességed?
- Mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Ha nincs erőd, nincs életed! Arra születtél, hogy őrizd a fényt. Szerinted Jin, és a te anyád, miért haltak meg?-a felismerés úgy hasított belém, mint egy üvegszilánk. Mintha valaki kívülről fojtogatott volna, nem kaptam levegőt.
- Vagyis anyát...
- Igen! Megvárták míg te és az öcséd megszülettetek és megölték.-mondta a szemembe, megrendülés nélkül.- Nem akartam, hogy megtudd. De mi figyelmeztettünk téged.
- Tehát azért hoztál ide, hogy...
- Nem!-csattant fel hirtelen.- Én nem lennék rá képes.-egy kis időre megkönnyebbültem, de nem tartott sokáig.- Az idő majd elintézi.

Jin
Aidan hangja egyre erősödött, minden egyes lépcsőfoknál. A józan eszem valahol elbújt, bármit képes lettem volna megtenni, csak hogy megmentsem a szerelmemet. Mikor az utolsó lépcsőfokhoz értem, megtorpantam. A falhoz bújtam és hallgattam. Aidan Blair anyjáról beszélt. És az enyémről! Megölték őket, amiért elvesztették az erejüket. A szívem és az öklöm összeszorult, ha belegondoltam, hogy Blair-rel is ez történjen. Nem, ezt nem fogom hagyni! Nem hallgattam tovább, és ha jól gondolom, magára akarta hagyni. Előléptem a fal mögül.
- Csak az én testemen át hagyom meghalni!-mondtam, mire Aidan hirtelen megpördült. Halvány mosolyt véltem felfedezni az arcán.
- Megérkezett a második versenyző is.-mondta. A háta mögé pillantottam. Blair egy hordaágyon feküdt lekötözve. Ahogy megpillantott könnyek kezdtek csorogni az arcán, tátogni kezdett. Segíts!
- Azonnal engedd el, vagy én fogom.
- Csak tessék.-mutatott felé, még mindig mosolyogva. Kicsit oldalra biccentettem a fejem. Megvan húzatva ez a gyerek?, gondoltam.
- Mégis mit akarsz tőle?
- Én csak a hagyományokat követem.
- Azzal, hogy megölöd?
- Én nem, majd a természet. Tudod, egy fényőr kevesebb ideig bírja, mint egy átlag ember. A szíve hamarabb feladja a benne termelődő fény miatt.
- Nem kértem biológia órát.-vágtam rá szárazan.- Engedd el.
- Különben?-kérdezte fogait vicsorgatva. A kezem mintha csak végszóra megrándult volna, a fénygömbök ott szikráztak benne. Szinte már lángoltak, de nem úgy, mintha tűz lenne.- Ügyes...de ilyet én is tudok.-mozgatta meg a szemöldökét majd kicsapta a kezeit. A tenyerében két tűzgömb jelent meg.- Játszunk akkor!