- És hogy van Ms.Blair? Mostanság ritkán látni.
- Ezt hogy érti, Peter?-kérdeztem aggódva, hiszen ez azt jelenti, hogy Peter sem szokta látni.
- Mostanság nem szoktam látni a kisasszonyt, gondoltam magánál, vagy esetleg máshol a városban van.
- Kérdezhetek valamit?-szólalt meg mellettem Monster.
- Természetesen.-bólintott a kapitány.
- Mi történik azzal a lánnyal, aki elveszti az erejét?-a válasz engem is érdekelt, így reméltem, hogy Peter kielégítő, ugyanakkor aggodalmat nem keltő választ ad.
- Nos, az a hölgy, aki elveszti az erejét büntetést érdemel.
- De a szigeten sok nő van, akiknek nincs erejük!-vágtam közbe.
- Az igaz, de ők egyszerű fény nyelők. A fényőrök. Na, ők másak. Nekik kötelességük őrizni a fényt, ezért is büntetendők, ha elvesztik a képességet.
- És mégis hogyan büntetik meg őket?-kérdeztem előre félve a választól. A szívem kalapálni kezdett, úgy éreztem a hajó hirtelen lelassul és képes lettem volna kiugrani és átúszni a folyót, csak hogy hamarabb a szigeten legyek. Biztos voltam benne, hogy valami történt Blair-rel.
- Ha nem képesek tovább őrizni a fényt, haszontalanok lesznek.
- Ez alatt azt érti, hogy...?-nyelt egy nagyot Monster és rám nézett. Peter bólintott. Nem, az nem lehet! Nem vethetnek csak úgy véget az életének, hiszen az erő nem veszett el, csak átalakult. Tudom, hiszen éreztem, ahogy megérintettem!
Ahogy a hajó a sekély vízhez ért kiugrottam belőle és futásnak eredtem. A lábszáram merő víz lett, de ez már lényegtelen volt az eső miatt.
- Jin!-kiáltott utánam Monster, de eleresztettem a fülem mellett, berohantam az erdőbe. Az elmém, akár egy térkép rajzolta le előttem az utat és néhány méternyi futás után megtaláltam az épületet. Mély levegőt vettem és előhívtam egy kisebb fénygömböt, ami megvilágította a lefelé vezető utat. Mikor tisztulni kezdett látásom eloltottam a fényforrást és rohanni kezdtem Blair lakása felé, mit sem törődve a kíváncsi szemekkel, és felhorkanásokkal, miközben majdnem fellöktem néhány embert. Az ajtóhoz érve majdhogynem feltéptem a függönyt, ami azt takarta.
- Blair!-üvöltöttem a nevét, a házban föl s alá járkálva, de nem kaptam választ. Senki, egy árva lélek sem volt a házban, még Wilhelm sem. Tétován elhagytam a lakást és a térre mentem. Ismerős arcot kerestem, aki tudná, hogy merre találom. A tér közepén lévő padon egy nő üldögélt. Szerencsém van.
- Melody!-szólítottam meg a hölgyet, aki nyomban hátrafordította fejét.
- Jin! Maga mit keres itt?-kérdezte meglepetten.
- Hol van Blair?-kérdeztem keretelés nélkül, túl ingerült voltam ahhoz, hogy körülírjam azt, amit szeretnék.
- De hiszen azt hittem, hogy veled van.-a magázásból hirtelen tegezés lett, mikor meghallotta a kérdésemet.
- Nem, nincs. Félek, hogy bajban van.-arcán kiült a döbbenet.
- Ugyan miért lenne?-tarkómon tűz cikázott, arcomba vér zúdult, hirtelen elszégyelltem magam, mintha csak valami rossz dolgot tettem volna.
- N-nincs többé ereje. Vagyis van, csak nem úgy.-tettem hozzá gyorsan, de ő csak az első mondatot hallotta meg. Megrázta a fejét, és lesütötte a szemét.
- Jin, Jin..tudod, hogy mit tettél most?
- Attól félek, igen.-feleltem és megfogtam a vállánál fogva majd a szemébe néztem. Tudtam, hogy mit kell kérdeznem, és reméltem, hogy tudni fogja, mit válaszoljon.- Hová vitte?
- A régi kórházba, az erdő szélére.-sóhajtotta, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam rohanni kezdtem, de megállított.
- Jin!-megpördültem- nagyon vigyázz. Rettenetes erő lakozik benne.-aprót bólintottam és ismét futásnak eredtem. A lábaim meg sem álltak, tudták merre kell menniük. Út közben jutott eszembe, hogy ott hagytam Monster-t, de talán így volt a legjobb. Nem akartam, hogy neki is baja essen miattam.
Ahogy a kórházhoz érkeztem, éreztem, hogy itt vannak. Mikor a romos épületre néztem csak akkor értettem meg igazán, hogy miért hívták ezt szellem szigetnek. Az épület teteje fölé szürke felhők kúsztak, a szél süvítő hangja mintha csak az itt elhunyt emberek sikolyai lettek volna. Az eső zuhogott, villámok hasították ketté az eget.
Az ajtóhoz mentem. Az épületben eléggé sötét volt, így fényt gyújtottam. Az esőcseppek kopogásán kívül semmi mást nem hallottam, míg nem egyszer csak....hangok. Férfi hangok. Éppen mondott valamit. Az emeletre néztem, jobb kezem ökölbe szorult, ha csak arra gondoltam, hogy Aidan ott van fenn Blair-rel. A fénygömb a kezemben szikrázni kezdtem, akár csak egy csillámszóró, de ahogy lenyugtattam magam, az ismét normális lett. Nem értettem, hogy ez minek volt köszönhető, de kisebb gondom is nagyobb volt annál. Meg kellett találnom Aidant és végleg elrendezni vele a dolgokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése