- Megkönnyíteném a dolgodat, ha békén hagynálak.- mintha szellemet látott volna, a szemei elkerekedtek, légzése egy pillanatra leállt.
- Mit akarsz ezzel mondani?-suttogta.
- Mindenki ellenzi ezt a kapcsolatot. Főleg a körülötted lévők. Melody vezetőt akar belőled csinálni, de ez nem áll módjában, ha velem vagy.
- Jin! Én nem akarok vezető lenni. Nem érdekel senki, csak TE!-megérintette a kezem, az apró áramütés pedig hegyes nyílként futott végig a karomon egyenesen a szívembe szúra magát. Lehunytam a szemem és mély lélegzetet vettem. Tudtam, hogy addig nem hagyják békén, amíg velem van. A jövőjéről volt szó, és ha velem marad talán odavész az egész. Ha velem marad, lehetséges, hogy bántódása esik.
A kezeim akaratom ellenére kezdtek mozogni, és lassan leemeltem a kezét a sajátomról.
- Miattad teszem. Csakis miattad.-mondtam szinte már elcsukló hangon és otthagytam. Nem néztem hátra, nem álltam meg, nem tettem semmit. Csak mentem előre, egyenesen a metróhoz. Ő sem jött utánam.
Kedvtelenül, pöcköltem arrébb minden falatot, amit a tányéromon találtam. Joe halogatta egy darabig, hogy megkérdezze mégis mi a fene bajom van, de egy idő után megelégelte.
- Gond van?-kérdezte, de még mielőtt válaszolhattam volna, még hozzátette:- Ha azt mered mondani, hogy semmi seggbe rúglak.
- Semmi.-provokáltam és megvontam a vállam. Joe letette a villát és megropogtatta az ujjait. Még mielőtt felállt volna, és fenéken billent, mert tényleg megtette volna, elmondtam.
- De miért szakítottál vele?
- Nem működött.-hazudtam.
- Pedig a múltkor olyan jónak tűnt minden.
- Tűnt.-nehezemre esett minderről beszélni, de mégsem mondhattam el neki a teljes igazságot.- Bocs, de elment az étvágyam.-toltam el magam elől a tányért és a szobába mentem.
- Nem mintha eddig lett volna.-fintorgott Joe és elkobzott egy szelet csirkét a tányéromról.
Már rég a benzinkúton kellene lennem, de se erőm, sem kedvem nem volt most elmenni. Már hallottam Monster lehordását, hogy mégis mi a jó büdös francért nem mentem dolgozni, és miért nem hívtam. Még végig sem gondoltam a teljes beszédét, máris csörgött a telefonom. Természetesen ő volt az.
- Csak mond azt, hogy megbetegedtem, jó?-kezdtem köszönés helyett.
- Tudom, hogy mi van, nem azért hívtalak, hogy cseszegesselek.-hallottam a vonal másik oldaláról. Gyanítottam, hogy nem Monsterrel beszélek, de aztán megbizonyosodtam róla, de igen, mégis ő is.- Vigyek csokit meg nutellát? Egy szerelmes filmet, aminek a végén valamelyik szerencsétlen meghal?
- Nem arról volt szó, hogy nem cseszegetsz?
- Bocs.-mondta megbánóan.- Azért jól vagy? Körülményekhez képest.
- Fogjuk rá.-a válaszom hosszúságából, és hosszú szünet hatására Monster megértette, hogy nincs kedvem erről beszélni.
- Oké...gondolom nem sok kedved van erről beszélni, úgyhogy majd máskor dumcsizunk erről.-poénkodott, de tudta, hogy ez számomra komoly dolog.- A főnöknél falazok neked.
- Kösz.-mondtam és letettem. Nagyot sóhajtottam és felálltam az ágyról. Nem bírtam egy helyben maradni, így kimentem a nappaliba. Joe készülődött. Elég volt ránéznem, máris a tudtomra adta, hogy esti műszakot vállalt a hotelban. Bólintottam és engedtem egy pohár vizet. Mire apránként megittam már el is ment.
Este fél nyolcra járt az idő, mikor csöngettek. Éppen készültem fel lőni a pizsit, de hogy ne várakoztassam meg az illetőt egy pizsama alsóban és felsővel a kezemben nyitottam ajtót. Nagyot nyeltem, mikor megláttam Blairt az ajtóban.
- Szia.
- Igaz nem gondoltad komolyan azt, amit ma mondtál?-kérdezte elcsukló hangon. Lesütöttem a tekintetem és betessékeltem. Karba tett kézzel állt előttem, magyarázatot várva.
- Komolyan gondoltam.-bólintottam.
- Nem. Tudom, hogy nem! Látom a szemedben, hogy nem!
- Miattad teszem, értsd meg!-szakadt fel belőlem.- Tudom milyen az, ha állandóan olyan dolog miatt traktálnak, amit tudod, hogy meg kell tenned, de nem tudod, mert az utadban áll valaki.
- Nem akarok vezető lenni.-suttogta és közelebb lépett egy lépést. Három lépés választott el minket egymástól
- De annak kell lenned. Mindenki ezt akarja, az édesanyád is biztos ezt szeretné.
- Te is ezt akarod?-még egy lépést tett felém. Két lépés választott el minket egymástól.
- Igen.-haboztam.- Ez lesz a legjobb.
- Nem hiszem.-még egy lépés. Már csak egy lépés állt köztünk.- Tudod jól, hogy engem nem érdekelnek se a szigeten lévők, se senki más.
- De mi lesz, ha Aidan...
- A pokolba Aidannel.-hanga kiegyensúlyozott, mégis haragos volt, ahogy kimondta ezt a nevet.- Csak te számítasz senki más.
- Nem dobhatsz el miattam mindent.-mondtam, de ahogy egyre közeledett hozzám egyre nehezebbé vált számomra a beszéd.- Nem hagyhatod veszni az erődet.
- Az érdekel most a legkevésbé.-felelte és tett még egy lépést. Csupán néhány centi választotta el az arcunkat, éreztem az ajkaimon, ahogy be szívja és kifújja a levegőt az orrán. A légzése szapora volt, épp mint az enyém. Hol az ajkait, hol a szemét figyeltem. Rám nézett.
- Hajlandó vagyok mindent feladni érted...mert szeretlek.-már többször is kimondta ezt a szót, de most éreztem csak igazán a jelentőségét. Valóban szeretett, a szív, ami a mellkasában dobogott, ami megérintette az enyémet, miattam vert olyan hevesen.
Az adrenalin tombolni kezdett bennem, eluralkodott bennem a vágy. Az arcát a két tenyerem közé fogtam, úgy csókoltam. Hevesen, de lágyan. Hirtelen megéreztem magamon az érintését, először a hátamon, majd a karjait a nyakam köré fonta. Átkoztam magam, amiért ezt teszem, amiért ezt teszem vele és magammal, de az eszem sarokba szorult, a szívem pedig makacsul előre nyomult. Lassan vezetni kezdtem a szobám felé, azonban a csókot nem szakította meg egyikünk sem.
A kabátja és a pulcsija már a szoba egyik sarkában landolt, mikor lerángattam róla azt a rakoncátlan felsőt is. Az ágyra fektettem és fölé kerekedtem. Minden egyes érintése a csontjaimig hatoltak, jólesően nyögtem fel, mikor végigsimította a hátamat. Elmosolyodott. Én következtem. Bal karommal mellé könyököltem, míg a jobban átfontam a derekát. Belőle is halk nyögés szakadt fel mikor hozzáértem. Mindkettőnk teste szinte már izzott, attól tartottam, hogy talán még fényt is sikerül kibocsátanom.
A melltartó kapoccsal kezdtem babrálni, mikor Blair hirtelen úgy döntött, hogy fölém kerekedik, így felült és az ölembe huppant. Lábait a derekam köré fonta, én pedig belemarkoltam a fenekébe. Ismét elmosolyodott.
- Én is szeretlek.-súgtam és nyakát kezdtem csókolgatni. Nem láttam, de tudtam, hogy szeme könnybe lábadt, hogy boldog. Ugyanis a szíve, egyenesen az én szívem mellett dobogott, egy ütemet járva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése