-14-

Blair-rel végül a parkban kötöttünk ki, ahol helyet foglaltunk. Séta közben nem szeretett volna beszélni, szerette volna nyugodtan és békés helyen elmagyarázni a dolgokat.
- Akkor...miről is lenne szó?-érdeklődtem és felé fordultam. Szerettem volna, ha mindent elmond ezzel kapcsolatban és nem marad több titok. Blair sóhajtott és ő is felém fordult.
- Már említettem, hogy együtt nőttünk fel és ezért közel kerültünk egymáshoz, legjobb barátok voltunk. Pár évvel ezelőtt nem volt ilyen, mint most. Mióta az édesapja meghalt teljesen megváltozott.-említettem volna pár dolgot ezzel kapcsolatban, de inkább nem tettem és tovább hallgattam.- Azt még hozzá kell tennem, hogy az apja mindig is sokat várt tőle. Főleg, hogy ő képességgel született fiú és azt akarta, hogy Aidan amolyan vezető legyen köztünk.-minden világossá vált. Közbe kellett szólnom.
- Várj csak!-emeltem fel a bal tenyeremet.-Ezek szerint, ha Aidan vezető akar lenni EGYEDÜL...akkor azt jelenti, hogy engem valahogy ki kellene törölni ebből a képből.
- Nem! Azt nem hagyom, ahhoz először engem kell, hogy kikerüljön, és én nem fogok kitérni előtte!-hangja szinte már dühös volt.
- Tehát ennek az egésznek az a lényege, hogy Aidan bizonyítani akar.-jelentettem ki, ez már nem volt kérdés. Blair bólogatni kezdett.- Még egy valamit szeretnék tudni...hogyan tudna engem eltenni láb alól? Mert gondolom nem pisztollyal vagy késsel, az biztos!
- Jobban járnál, ha ezekkel végezne veled.-szemöldökeim maguktól fölpattantak. Hogy érti, hogy jobban járnék?
- Ugyan miért?-nevettem idegesen.
- Ha lelőne, akkor nem éreznél fájdalmat. Ellentétben azzal, hogy megkínoz.-rögtön a középkori kínzásokra gondoltam, mint például a kerékbetörés vagy a kínzópad.
- Hogyan?-már csak a kérdésemtől is elborzadt Blair. Úgy látszott, hogy fájdalmas volt neki erről beszélni.- Kérlek.-érintettem meg a kezét.-Mond el!-kérésemnek eleget téve beszélni kezdett.
- Csak annyit tudok...hogy elkábít valamivel, aztán kiszívja belőled az erőt, mint egy porszívó. Ez olyan fájdalommal jár, hogy ha nem bírod bele is hallhatsz. Összeomlassz.
- Te láttál már ilyet?
- Nem. Csak hallottam. A fájdalmat, ami egy férfitől származott. Aidan végignézte, és elmondta nekem.
- Az apja volt, igaz?-bólintás. Kezdtem együtt érezni azzal a sráccal. Valamilyen értelemben én is végignéztem anyám halálát. A szemem láttára kezdett egyre jobban és jobban eltűnni míg végül végleg eltűnt. Miközben beszélgettünk észre sem vettem és besötétedett.- Mit szólnál hozzá, ha még sétálnánk egy kicsit?
- Az jó lenne.-mosolygott. Bátorságot vettem magamon és felé nyújtottam a kezem. Készségesen elfogadta és megfogta. Hirtelen olyan erő járta át az egész karomat, mint eddig soha. Mintha egy nagyobb, sokkal nagyobb áramütés ért volna. Azonban nem engedtem el a kezét, sőt. Jobban megszorítottam és úgy indultunk el. Az idő során már egyáltalán nem is figyeltem az áramütésre emlékeztető érzésre, kellemesen bizsergető érzéssé alakult.
 Miközben sétálgattunk teljesen elterelődött a téma a fényőrökről és hobbiról, kedvenc dolgokról, főzésről kezdtünk beszélni. Azonban ahogy az órámra pillantottam észrevettem, hogy az idő rohamosan telik.
- Lassan mennem kellene.-igazolt ezzel a mondattal Blair is.
- Ó! Ha gondolod, akkor visszakísérlek.
- Rendben.-mosolygott Blair és összefonta ujjait az enyémmel. Visszakísértem Peter-höz és eljött az a pillanat, amit a legkevésbé vártam.
- Nagyon jól éreztem magam.-kezdtem.
- Én is. Csak kár, hogy Aidan...
- Ne is gondolj rá!  Minden szuper volt.
- Örülök.-felelte majd némi habozás után a nyakamba borult. Eleinte meglepetten álltam majd lassan a karjaimat a dereka köré fontam és magamhoz szorítottam. Aranyosnak találtam, ahogy lábujjhegyre kell emelkednie, hogy felérjen. Bele sem gondoltam, hogy mennyi ideje állunk így, de nagyon jól esett. Még nem öleltem senkit ÍGY. Vággyal és véget nem érő odaadással. Tetszett, ahogy megölelt. Mintha biztonságot nyújtottam volna neki, a bástyája voltam. Ahogy a karjaimat köré fontam megvédtem. És nem szerettem volna elereszteni.-Nem akarok hazamenni.-motyogta.
- Akkor maradj még!
- Nem lehet...-sóhajtott majd engedett az ölelésből és rám nézett.- Muszáj mennem.-biggyesztette le az alsó ajkát.
- Akkor...hétfőn találkozunk.-mosolyogtam és az arcára készültem puszit adni, mikor megállított.
- Jin! Ne..-azt hiszem, félreértette, de nem szóltam. - Félek...
- Ugyan mitől?-vontam kérdőre.
- Félek hogyha megcsókolsz végzetesen beléd szeretek.-nagyot nyeltem és kimondtam azt, amire legelőször gondoltam.
- Attól tartok velem is ez a helyzet.-feleltem, de alighogy kimondtam az ajkai már az enyéimre

tapadtak. Már a randi kezdete óta szerettem volna megcsókolni, de azt nem gondoltam volna, hogy Ő fog engem először.  A döbbenet hevében észre sem vettem, de az ajkain között is ugyanaz a bizsergető érzés lépett fel intenzívebben. Mintha áramot vezettek volna az ajkaimba. Ezt Blair is észrevette és amilyen hirtelen tapadt ajkaimra olyan hirtelen el is szakadt.
- Bocsáss meg, nem akartam, én csak..
- Nem, nem! Semmi baj, sőt! Örülök, hogy ez történt.-egyszerre mosolyodtunk el, de zavarunkban a talajt kezdtük pásztázni.
- Hát akkor..hétfőn találkozunk.
- Igen.-bólintottam. Blair már távozni készült mikor utána mentem, megragadtam a karját és magamhoz húztam. Megcsókoltam.- Jó éjt.
- Neked is.-mosolygott csillogó szemekkel majd eltűnt Peter-rel együtt a folyón.

-Na? Milyen volt a randi?-kérdezte Joe kezében egy pohár vízzel.
- Jó! Nagyon jó!-mosolyogtam és bármilyen más hozzáfűzni való nélkül a szobámba mentem. Ledőltem az ágyra, és mint a filmekben az első jól sikerült randi után, bámulni kezdtem a plafont fülig érő vigyorral.