Ahogy beléptünk a lányok azonnal megvillantották mosolyukat Monster felé én meg mintha csak egy lézengő szellem lennék mellette, átnéztek rajtam.
- Szia Monster.-köszöntek sorban egytől egyig pár kivételével. Látszott rajtuk, ha tehetnék most azonnal szobára mennének vele. Monster a helyzetet kihasználva félmosollyal kacsingatott jobbra-balra, de senkihez sem szólt, ettől pedig csak még jobban vonzónak tűnt a lányok számára. Kihasználhattam volna a helyzetet mint Monster barátja és a csajok közé vethettem volna magam, de inkább vetettem volna magam húsevő növények közé mint az iskolában tartózkodó nőneműek közé. Persze voltak páran akik elég normálisnak tűntek, de valójában a lányok kilencvenöt százalékát csak az érdekelte, hogy melyik srácot használhatja ki egy éjszakára és hogy eléggé ki legyen tömve a melltartója. Nem akarom a lányokat pocskondiázni, a legtöbb fiú is ugyanígy gondolkodott leszámítva a melltartós részt. Én persze ez alól felmentést kaptam, ugyanis hogy használhatnék ki egy lányt, ha az észre sem vesz? Még év elején fordult elő, hogy egyszerűen nekem ütköztek a folyosón mondván, hogy:"Bocs, nem láttalak". Ugyan kérlek, ennél jobbat nem talált volna ki? Tehát szó mi szó, nem vagyok az a társasági ember.
Mikor már a fél suli köszöntötte Monster-t betértünk az első órára. Illetve csak megálltunk az ajtónál.
- Nekem nincs kedvem bemenni.-mondta miközben undorodva figyelte a benn lévő embereket.
- Nem lóghatunk el, hülye vagy?-feleltem.
- Inkább bemész és hallgatod annak a boszorkánynak a szövegét a kör kerületéről meg hasonlókról?
- Inkább mint hogy kicsapjanak.-bólintottam és már épp bemenni készültem mikor megtorpantam. Jobbra fordítottam a fejem. Egy lány közeledett felénk. Közép hosszú haja hátul lazán össze volt fonva, arca pirospozsgás volt. Könyveit mellkasa előtt szorongatta, alsó ajkát beharapta. Szégyellősnek hatott. Azonban szeme nem ezt mondta. Fűzöld szeme már majdhogynem rikított, ahogy a kintről beszűrődő csöppnyi napfény még jobban megvilágította. Huncutnak, de mégis vonakodottnak látszott. Volt benne valami...valami nem hétköznapi.
- Sziasztok, ne haragudjatok, de itt tartják az elsős matekot?-kérdezte középerősségű hangon egyenesen a szemembe nézve majd Monsterre pillantott.
- Igen, itt. Mi is ide készülünk.-feleltem majd ránéztem Monster-re, aki a szemeit forgatva helyeselt.- Egyébként új vagy? Még..nem láttalak itt...-kérdeztem, de közben a tekintetem a nyakában lévő nyakláncra esett, hiszen a medálja ugyanazt a jelet formázta, ami az én gyűrűmben volt.
- Jin.-mutatkoztam be, de ahogy megfogtam a kezét rögtön el is húztam. Mintha csak áramütés ért volna, de nem az a fajta, ami végig fut az egész testemben. Épp csak megbizsergette a tenyeremet, ami végigvándorolt a jobb karomban. Azonban nem csak én éreztem így, hirtelen Blair is elhúzódott.
- Nam Joon, de szólíts Monster-nek.
- Rendben. Hát örülök, hogy megismerhetlek titeket, de gondolom ideje bemennünk, nem?
- De, de, menjünk.-mondtam Monster-t előre engedve, hogy mindenképp bemenjen órára. Azonban mikor leültünk és megláttuk a professzort mindent megbántam és szívem szerint kirohantam volna az ajtón.
- Hát ez hosszú lesz.-motyogta mellettem Monster.
- Ja..amúgy láttad a csajnak a nyakában lévő láncot? Ugyanaz a szimbólum van rajta mint a gyűrűmön.-jutott eszembe.
- Na és? Talán ez a jel nem csak a gyűrűdön van rajta és több ilyen bizsut is gyártottak.-mondta.
- Lehet..-feleltem, de nem igazán akartam elhinni, hiszen még sehol senkinél sem láttam ehhez hasonlót és az interneten sem találtam erről a jelről semmit.
Ahogy a "banya" elkezdett beszélni besüppedtem a székembe és felsóhajtottam. Hosszú nap elé nézünk, gondoltam magamban.
Délután megkönnyebbülten léptem ki az iskola kapuin és hazafelé menet helyett úgy döntöttem benézek a hotelbe, ahol Joe dolgozik. Már nem egyszer, nem kétszer jártam ott. Az alkalmazottak roppant kedvesek és segítőkészek, szerettem oda járni.
- Hello Joe!-köszöntem a recepciós pultban álló nagybátyámnak.
- Jin! Hogy hogy itt?
- Úgy döntöttem, hogy benézek.-mentem a pulthoz majd rákönyököltem.- Szia Marta.-üdvözöltem a másik recepcióst is.
- Szia Jin.-mosolygott rám.
- Na és milyen volt a suli?-kérdezte Joe.
- Idegőrlő. Mint mindig.-feleltem miközben a halántékomat dörzsölgettem mire elnevette magát, de hamar abbahagyta, ugyanis olyat készült mondani, amit semelyik porcikám nem kívánt.
- Oh, reggel nem mondtam, de...-kotorászott a táskájában majd elém tett egy repülőjegyet.
- Egy repülőjegy. Utazol?-kérdeztem.
- Én nem, csak te.-mutatott rám.
- Mégis hova utaznék?-kérdeztem a felét nevetve. Azt hittem, hogy ez csak egy vicc, de nem, nem volt az.
- Dél-Koreába. Vissza a régi lakásotokba.
- Mi a francnak mennék vissza?-kezdtem kissé zavartan. Már értettem a mai vészjósló időjárást, de azt nem, hogy mégis miért kell oda visszamennem, miért kell a lelkembe tiporni, hogy odaküld.
- El kellene hozni még pár cuccot, ami ottmaradt. Még...-nem engedtem, hogy végigmondja.
- És ezt majdhogynem két év után kell teljesítenem?
- Most vették meg a házat és még maradt ott pár holmi.
- Hát dobják ki, vagy adják oda a szegényeknek, mit érdekel engem csak ne keljen visszamennem! Egyébként is, miért nem te mész vagy küldik el postán?
- Ne légy hülye Jin! Azok anyád dolgai, amik még fontosak lehetnek, és talán azért nem én megyek mert senkit és semmit sem ismerek?-a tekintetemet kereste, de nem akartam a szemébe nézni. Káromkodni kezdtem magamban majd nyeltem egy nagyot. Hát legyen.
- Mikor kell indulnom?
- Akár már holnap indulhatsz.
- És mi lesz a sulival?
- Nem halsz bele, ha kihagysz pár napot. Vagy tévedek?-kérdezte.
- Nem.-dörmögtem magamban.
- Pompás. Menj haza és pakolj be. Otthon találkozunk.-küldött el majdhogynem a francba mire én szó nélkül távoztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése